Első prózakötetével jelentkezik az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Takács Zsuzsa, akit költőként a kortárs irodalom élvonalában tartunk számon. Novelláskötetének alcíme: Önéletrajzaim. A hol nő, hol férfi, hol gyerek - első személyben fogalmazó elbeszélője - ugyanarról az eseményről beszél, de máshol és máskor él, s a megtörténtekre másként emlékszik vissza. "Ez a történet nem velem esett meg, de csak első személyben tudok beszélni róla" - fog a mesébe egy férfi főszereplő, akit álmából egy alföldi tanyán lejátszódott régi történet riaszt. Szenvedélyes szeretetről, szerelemről, vagy éppen kísértettörténetbe illő fordulatokról szólnak ezek az "önéletrajzok", amelyek tele vannak váratlan áttűnésekkel, éles vágásokkal, az értelem kontrollja alól újra meg újra kicsúszó jelenetekkel, egy hideglelős álomvilág hol halálos, hol merészen erotikus, ám szorongó képeivel. A szerzőt régóta költőként is foglalkoztató gondolat prózájának alapkérdéseként vetődik fel: Vajon azonosak vagyunk-e önmagunkkal egész életünk során?