3., javított kiadás.

A legendás történész, A. J. P. Taylor e világhírű művében a II. világháború okait-okozatait fűzi láncra, s logikus érveléssel kérdőjelezi meg a konvenciókat. Tudatosan különválasztja Hitler bel- és külpolitikáját, s utóbbit nem tekinti az előbbi tükörképének. A világégéshez vezető okokat keresve elgondolkodtató következtetésre jut.
Akik Hitlert ördögien gonosznak tartják, azzal vádolják A. J. P. Taylort, hogy igazolja a német diktátor tetteit, míg akik arra törekszenek, hogy a müncheni egyezmény csupán szégyenfoltot jelentsen az emberiség számára, fel vannak háborodva az író tárgyilagosságán. Pedig Taylor mindössze „…kifejti, hogy Hitler politikájában semmi sem volt eredeti. Különlegessége abban rejlett, hogy a közhelyeket cselekvéssé tudta formálni. […] Elvben és elméletben semmivel sem volt erkölcstelenebb, mint a többi korabeli politikus. Tetteinek gonoszságával azonban túltett valamennyin” – írja a könyvről Németh István történész.
Taylor kérdésfeltevései önmagukban is megkérdőjelezik eddigi ismereteinket, és válaszai gondolkodásra késztetik olvasóit. A könyv a Lengyelország ellen 1939. szeptember 1-jén indított német inváziót megelőző néhány év eseményeit dolgozza fel, és noha az író célja „történelmi kíváncsiságának” kielégítése volt, művét ma már elismert, kitűnő tudományos munkaként tartják számon.
„Könyvem… nem Hitlerről szól. A központi kérdés, úgy tűnik, inkább Nagy-Britannia és Franciaország. Ők nyerték meg az első világháborút, és az ő kezükben volt a döntés joga. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Németország újra nagyhatalom akar majd lenni, és 1933 után világossá is vált ennek különösen barbár jellege. Miért nem ellenkeztek akkor ezek a győztesek? Többféle válasz van: szerénység, vakság, morális kételyek, vagy az a lehetőség, hogy a németek erejét a szovjetek ellen fordíthatják. De bármi legyen is a válasz, ami engem igazán foglalkoztat – s amit a könyvem újra és újra körüljár –, az a kérdés, hogy miért szálltak végül mégis szembe Hitlerrel.”