2001. szeptember 18-án jelent meg Martin Amis első írása a szeptember 11-i terrortámadásról: még a döbbenet és az apokaliptikus jóslatok hatása alatt próbálta értelmezni a tragédiát és annak egyik fő üzenetét: "Amerika, ideje megtanulnod, milyen engesztelhetetlen gyűlölet tárgya vagy."
S aztán újra és újra visszatért a témához, írt esszét, publicisztikát, recenziót, elbeszélést - s ezekben hol az iszlám fundamentalizmus lényegét igyekezett feltárni, hol az öngyilkos terrorista akciók elkövetőinek személyes motivációit (egyik elbeszélésében Mohamed Atta utolsó napját írja meg), hol a nyugati vezetők politikájának mozgatórugóit.
Amis, ahogy azt regényeinek olvasói megszokhatták, ezekben az írásaiban is a "politikai korrektség" határain mozog, sőt sok kritikusa szerint túl is lép rajtuk: akkor is, amikor nemcsak az iszlamizmus, hanem általában a vallás és a barbarizmus közti kapcsolatot elemzi, s akkor is, amikor Bush és Blair szerinte alapvetően elhibázott politikáját kárhoztatja.
Bár rendszeres politikai-közéleti megszólalásai komoly ellenérzéseket, vitákat, sőt gyakran felháborodott elutasítást váltottak ki, azt kevesen vitatják, hogy Martin Amis - ezekben az írásaiban is! - az angol nyelv különleges mestere, aki a maga szenvedélyes, az emberi gondolkodás és nyelv minden rejtett régióját felkutató művészetével példázza egyik legfőbb tételét és reményét: hogy a vallási és ideológiai fundamentalizmusok barbárságával szemben a Nyugat egyik legerősebb védőbástyája az irodalom - a nyugati írók függetlensége, az előítéletektől és minden vallási vagy politikai diktátumtól mentes szövegekben megnyilvánuló szabadság.