Brüll Miklós : A Magyar Vöröskereszt tevékenysége az első és a második világháború időszakában

Borítóterv: Widerkomm Ervin

A vöröskereszt mint eszme – ma már mozgalom – háborúban született. A megalapító Henry Dunant gazdag svájci polgár szemtanúja volt 1859-ben a solferinói ütközetnek s a több tízezer sebesült látványa nemcsak arra késztette, hogy a környéken lakókból – önkéntes jelentkezés alapján – segélynyújtó csapatokat szervezzen, akik ellátják a szemben álló felek sérült katonáit, hanem arra is, hogy ezzel kapcsolatos élményeit „Solferinói emlék” címen megírja és ezt 1862-ben kiadja.
Ebben a munkájában nem egyszerűen közli az olvasóval a csatatéren látottakat, hanem javaslatot is tesz a háborús sérültek ellátására létrehozandó önkéntes szervezetre, valamint arra, hogy a háborúk áldozatainak védelmét nemzetközi, kormányszintű egyezményekkel szabályozzák.
Munkájának csúcspontja a Genfi Egyezmények elnevezés alatt világszerte ismert nemzetközi megállapodás, mely a hadviselésben korszakalkotó eszméket vetett felszínre. Az államok nemzetközi törvényévé emelte annak az elvnek az elismerését, hogy a szemben álló hadsereg megsebesült és harcképtelenné vált katonája nem tekinthető többé ellenségnek, hanem olyan sebesült embernek, aki – függetlenül attól, hogy melyik hadviselő félhez tartozik – oltalomban és gondos ápolásban részesítendő.