Magyar Ház könyvek 15.

A kötet bevezetője szerint "a hivatalos őstörténet-kutatásban egy olyan magyarellenes, terrorisztikus és áltudományos irányzat lett uralkodóvá, jutott teljhatalomhoz, amely a honfoglalás kori magyarságot valami kezdetleges fokon álló, nomád, primitív népnek állította be. Ezzel kapcsolatban a korszak kutatóit - mint Hajdú Péter nyelvészt vagy a régész Fodor Istvánt - "elmekórtani eseteknek" nevezve tesz kísérletet a szerző, hogy a maga meggyőződése szerinti őstörténelmet áttekintse. Szerinte a magyar őshaza (Kr.e. 7000 körül) Kisázsia, Mezopotámia és Kánaán területén volt, innét kerültek Kr.e. 4000 táján Sumérföldre, majd Irán és a Kaszpi-tenger partvidékére, még később a Kárpát-medencébe. A magyar Baráth Tibor és a német Glock nyomdokain haladva vázolja föl az őstörténet négy vándorlási korszakát (Az ős-népek; A szkíta-magyar rokonság; Az iráni haza; A "kettős" honfoglalás okai és története), miközben fejtegetéseinek alapját a díszítőművészet motívumainak, a nyelvi emlékeknek és a régészeti leleteknek igen sajátos elemzése alkotja. A hivatkozásokkal, fényképekkel, rajzokkal és térképekkel kiegészített kötet igen messze esik a mai őstörténet-kutatás fő irányától.