A huszadik század végén a nyelvtudomány művelői, akárcsak sok más tudományéi, úgy érezték, hogy elérkezett a nagy szintézisek ideje. Az ezredforduló közeledtével és azóta is egyre több kézikönyv jelent és jelenik meg. A magyar nyelv kézikönyvének szerzői és szerkesztői nem hiszik, hogy tudományáguk megérett már egy mindent átfogó szintézisre, azonban az utóbbi évtizedekben annyi új ismeretanyag halmozódott fel, hogy a legfontosabbnak ítélt eredmények összefoglalása mindenképpen időszerűvé vált. A kötet szerzői erre a nem kis feladatra vállalkoztak.

A kötet a nyelvtörténettel és a magyar szókészlet elemeinek eredetével foglalkozó hat fejezettel kezdődik, majd három fejezetben nyelvtani rendszerünket tárgyalja. Két fejezet szól a magyar nyelv területi, öt másik pedig a magyar nyelv társadalmi változatairól. A kötet további témái között megtalálható a szövegtan és a stilisztika, a nyelvi normával és a nyelvműveléssel kapcsolatos problémák, a pszicholingvisztika és a gyermeki nyelvelsajátítás, a neurolingvisztika és a fonetika, valamint a nyelvi jogok és a nyelvi technológiák kérdésköre.

A szerzők az egyes szakterületek kiváló hazai képviselői: Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Haader Lea, Horváth László, Kassai Ilona, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Olaszy Gábor, Papp Zsuzsanna, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Tolcsvai Nagy Gábor és Váradi Tamás.