categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Tóth László, Dr. : A Magyar Királyi Honvédség egyenruhái 1926-1945

  • description
  • additional information
HUNiform könyvek.

A háborús összeomlás, a két forradalom, az egyre csökkenő államterület idegen hatalmak általi részleges megszállása voltak azok a legjelentősebb hatások, melyek meghatározták az új magyar hadsereg létrejöttének körülményeit. Az önállóságra kényszerített magyar állam fegyveres ereje, a Nemzeti Hadsereg, majd Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg s végül ismét Magyar Királyi Honvédség néven működő régi-új szervezet – amely érthető okokból ezer szállal kötődött a széthullott birodalom hadseregéhez – új identitását kereste. A szárnyait bontogató hivatalos propaganda elsősorban a függetlenségi tradíciókra, 1703, 1848 és 1867 hagyományaira (ill. részben a "dicsőséges" magyar középkorra) próbált alapozni, hiszen a két királypuccs után a legitimisták végleg kiszorultak a hatalomból, így a hadsereg vezetéséből is. A régi "káundkás" szellemet azonban mégsem lehetett kiirtani, annál is kevésbé hiszen a hadsereg magja, a tábornoki és tisztikar a Monarchia haderejében kezdte pályafutását, s azokat a beidegződéseket és szokásokat, melyek tiszti pályájuk elején vérükbe ivódtak, nem lehetett egyik pillanatról a másikra kiirtani, erre majd a harmincas években lezajló generációváltás teremt lehetőséget. A "függetlenségi" hatások és "káundkás" ellenhatások gyakran kusza egyvelege megmutatkozott az új hadsereg számára kialakítandó viseleti rendszer arculatában is. A "magyarosítási" kísérletek egy része idővel "tradícióvá" nemesült, más része nyomtalanul eltűnt a történelem süllyesztőjében.
condition:
category: Books > Military, Ordenskunde >
category: Books > History > 20th Century, Politics >
category: Books > Albums >
publisher: Szerzői kiadás, 2007
item number / ISBN: 9789630631365
binding: hardcover
pages: 150
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty