Még száz év sem telt el az I. világháború óta, ám talán az azt követő, tragédiákban és változásokban olyannyira bővelkedő évtizedek miatt a legtöbb ember számára egy nagyon rég történt tragikus eseménysornak tűnik csupán, melynek ismert-ismeretlen szereplői ósdi fekete-fehér némafilmek kockáiról tekintenek ránk. Felnőtt három nemzedék, s mi nem értjük dédapáink generációjának még élő tagjait. Nehezen követjük érzéseiket, gondolkodásukat, hogy miként voltak képesek éveken át tűrni a lövészárokélet poklát, fegyelmezetten feláldozni testi épségüket, vagy akár az életüket olyan elvont fogalmakért, mint becsület, kötelesség, haza. Pedig a történelmet csak úgy lehet helyesen értelmezni és megismerni, ha képesek vagyunk az előző nemzedékek emberének cselekvéseit mozgató okokat megérteni. Ebben komoly segítséget nyújthat a szerző halálának hatvanadik évfordulója alkalmából megjelent kötet, Szurmay Sándor ugyanis csaknem három esztendeig volt a Kárpátokban harcoló osztrák és magyar alakulatok parancsnoka. Művében elsősorban nem a katonai hadműveletek részletes leírására helyezi a hangsúlyt, könyve nem szakmunka, mint azt bevezetésében le is szögezi, csak egyszerű leírása az emberek életének és tevékenységének a hadszíntéren, a harcvonalban és a hadtápkörletben; egyszerű leírása néhány kiváló teljesítménynek, lélekemelő esetnek, néhány kedélyt és szívet érintő eseménynek, amint én ezeket az orosz harctéren és itthon átéltem. A fekete-fehér képekkel illusztrált kötet mindenkinek ajánlható, aki tisztelettel adózik a hazáért életét áldozó milliók emléke előtt.