A népművészet tiszta színeinek és formáinak újrafelfedezésével egyidejűleg napjainkban éli reneszánszát a kékfestő textilanyag is. Újra rangot nyert elegáns női és férfi viseletként, mint annak idején, a XVII. században, amikor először került a francia királyi udvarba az indiai hajókereskedelem révén, udvari ajándékként. Magyarországon a XVIII-XIX. században elsősorban férfi és női paraszti viselet volt, de nagy kedvvel készítették belőle a kelengyék dunyha- és párnahuzatait, asztalterítőit is. Az indiai gyapot és indigó gyorsan elterjedt Európában; francia és türingiai térhódítása után a mesterség egyes fogásai, a forma- és mintakészítés stb. a magyarországi műhelyekben is specializálódtak. Egészen az 1970-es évekig használják nálunk a kékfestő anyagot, amelynek motívumkincsében a barokk, rokokó, empire és szecessziós hatások mellett megtalálhatók a honi mozgalmak művészi kölcsönhatásai is.
A szerző külön fejezetben foglalkozik a kékfestés munkafolyamataival, a formakészítéssel, a mintakönyvekkel s a vásározások során is megfigyelhető tájegységek speciális anyagaival, valamint a külföldi kékfestőközpontok és a hazai műhelyek kapcsolataival a XVII-XIX. század folytán. A kötetet a kékfestő textília modern megújulásával foglalkozó fejezet zárja. A textíliákat, népviseleti öltözékeket, a vásári árusítás jeleneteit, továbbá a mesterség eszközeit, a munkahelyeket 129 fekete-fehér és 37 színes kép mutatja be.