Wittgenstein érdeklődése élete utolsó éveiben fokozottan fordul a mentális jelenségek felé. Eközben olyan problémák is izgatják, amelyeket - legalábbis úgy tűnt - a Filozófiai vizsgálódásokban megnyugtatóan megoldott, s melyeken töprenkedve most sokszor akaratlanul is eltávolodik a korábban képviselt koncepciójától: így például lépéseket tesz egyfajta privátnyelv-felfogás irányába, és a jelentésnek az úgynevezett használatelmélete is kezd meginogni, vagy legalábbis korlátokba ütközik. Wittgensteinnek ebben az utolsó, 1946-tól kezdődő korszakában nem egyszerűen tematikus hangsúlyeltolódásokról és a koncepció diszkrepanciáinak felszínre kerüléséről beszélhetünk, hanem a filozófus az említett fogalmi problémák tárgyalására új fogalmakat vezet be, sőt, sok tekintetben új fogalmi hálót is vázol. A jelzett feszültségek többek közt az új fogalmi hálóból is erednek. Ezzel együtt az utolsó évek termését nem gondolati csődnek kell tekintenünk, hanem izgalmas kísérletnek egy árnyaltabb fogalmi háló létrehozására és ezzel együtt bonyolultabb problémakezelésre. Ha a Filozófiai vizsgálódások 123. megjegyzésének útmutatását követjük, mely szerint "Egy filozófiai problémának ez a formája: >>Nem ismerem ki magamat<<, akkor Wittgenstein utolsó megjegyzéseit követve kiváltképpeni filozófiai kérdésekhez érkezünk, amelyeket érdemes átgondolnunk és újragondolnunk.