Mintegy húsz esztendeje ír Angyalosi Gergely irodalomkritikai műveket, esszéket, filozófiai szemléket, a posztmodern kérdéskört érintő tanulmányokat, vitairatokat. Ezekből a munkáiból válogatta ki a legjobbakat, legjellemzőbbeket kötete számára. A költő hét bordája mégsem írásművek tarka-barka gyűjteménye: mindenekelőtt azért nem, mert Angyalosinak igen korán kialakult egy sajátos, és a honi szakirodalomban kevéssé képviselt irodalomelméleti rendszere, műveiben pedig elsősorban ennek a teóriának a teherbírását, termékenységét teszi próbára. Munkái szólhatnak Márai Sándor, Füst Milán, Kálnoky László, Pilinszky János műveiről, érinthetik Kundera népszerűségét és szépprózai műveinek filozófiai implikációit, beszámolhatnak Foucault-ról, Derridáról vagy Raymond Aronról - az első, ami az olvasó figyelmét felkelti, hogy milyen szemlélettel, milyen eszközkészlettel, milyen teória kategóriával közelít tárgyaihoz, témáihoz a szerző. Ez a teória a késő strukturalizmus és a korai posztmodern elméletek metszéspontján helyezkedik el, mintegy Barthes és Todorov, Genette és Derrida, Foucault és Ricoeur "háromszögelési pontjai" között. Az inkább német és angolszász orientációjú mai hazai mezőnyben sajátos és vonzó ez, sok újdonsággal szolgálhat a Habermas, Rorty és Gadamer (esetleg Koselleck) felé orientálódó teoretikus irodalomhoz képest. Különösen akkor válik ez egyenesen izgalmassá, amikor a megkerülhetetlen Heidegger kerül szóba: hozzá egészen újszerűen, szokatlan látószögből közelít Angyalosi. De a különvélemény, a sokszor meghökkentően eredeti értékelés egyébként is jellemző írásaira (Eco megvédése Tamás Gáspár Miklóssal szemben, Kundera negatív értékelése, Márai főművének ízekre szedése stb.). - Az újabb irodalomelméletekben valamennyire járatos, a posztmodern filozófiai törekvések világában némileg otthonos olvasók számára különösen izgalmas, tanulságos kötet.