Sorozat: Kiskönyvtár.

Barta Sándor (1897-1938), nem tartozik közismert, gyakran idézett költőink közé
A fiatal Barta Sándor a magyar avantgardisták élvonalába tartozik, az érett férfi Barta Sándor a népi ihletésű szocialista realista költészet fontos előfutára.
A proletárnyomorból érkezett, körülötte a magyar feudálkapitalizmus, majd az első világháború. Amit tapasztal, az felháborodott indulattal tölti el. Szelíd neki mindehhez az öröklött költészet, holott ifjan már költőnek tudja magát. És egyszerre csak szembetalálkozik Kassák Lajossal és harcos lapjával, a Mával. Természetes, hogy a forradalmak idején Barta lelkesen csatlakozik a kommunistákhoz. Az ellenforradalom győzelmekor sok más művészhez hasonlóan ő is Bécsbe emigrál, kezdetben itt is Kassákkal működik együtt, egy ideig a Bécsben folytatott Ma segédszerkesztője.
Közben harcos publicisztikai munkát végez, és olykor novellákat is ír. Ezek a prózai művek, képanyagukat és merész gondolattársításaikat tekintve, közel állnak költészetéhez. Bartánál a korai években sohasem válik el éles vonallal a vers és a próza. Nemsokára úgy véli, hogy a kommunizmus harcát igazán a Szovjetunióból lehet vívni. 1925-ben tehát Moszkvába költözik. Az ott töltött több mint tizenkét év alatt íróművészetének jellege merőben megváltozik. Az expresszionizmus igen jó iskola volt számára gazdag stílusának kialakításához, de felismeri, hogy aki nemcsak érteni, hanem értetni akarja a világot, annak realista igényűnek kell lennie.
Az emigráns irodalom körében már olyan tekintélyt vívott ki, hogy 1938-ban ő lesz a szerkesztője a szovjetunióbeli igen színvonalas magyar folyóiratnak, az Új Hangnak. És ekkor következnek a gyászos emlékű sztálinista koholt perek. 1938-ban a negyvenegy éves, művészete teljéig jutó Barta Sándort, a magyar kommunista költészet egyik főalakját letartóztatják, hamis vád alapján elítélik és kivégzik.
Húsz évig a nevét sem lehetett kimondani.