categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Felvinczi Takács Zoltán : A Kelet művészete

  • description
  • additional information
50 egyszínű és 4 színes képtáblával

A régi nagy hitek, melyek ki tudja már milyen ősi forrásra vezethetők vissza és amelyek ösztönné mélyülve tartják fenn magukat a nagy tömegekben, tudományos igazolásra is szoktak találni utólag, ha a tudomány nem áll meg a féligazságok felismerésénél. Így igazolódik a művészeti kutatás terén is az "ex oriente lux" hite. Sőt az emlékek vizsgálata arról győz meg bennünket, hogy Ázsia, Európa, Afika, sőt Amerikai történelem előtti művészetében is voltak közös jellemző vonások, melyek valósággal feljogosítanak bennünket arra, hogy az ősember, vagy legalább is az újabb kőkorszaki ember világművészetéről beszéljünk. Ázsia úgy élt mindig a köztudatban mint a mozdulatlanság, a hagyományokhoz való ragaszkodás megtestesülése. Ennek a közhellyé vált hitnek is megvan a maga komoly alapja. Ázsiában nagy területi egységeken nagy tömegek élnek, melyek megtartották kapcsolatukat a régenmulttal, sőt az őskorral is. Nem szabad e megállapítástól visszariadnunk. Hiszen találunk még Európában is olyan néprétegeket, melyek ragaszkodnak az ősrégi legegyszerűbb életformákhoz; különösen a kontinens Keletén, oly területeken, melyeknek képe összefolyt mindig a szorosabb értelemben vett ázsiai részekével. Ha Nagy-Ázsiáról beszélek, hozzászámítom az Uralon túli Ázsiához Keleteurópát is.
condition:
category: Books > Arts > Art history >
publisher: Dante, 1943
item number / ISBN: 0059101
binding: half-cloth bound
pages: 234
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty