kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Szép Ernő : A jázminok illata

800 Ft
  • leírás
  • további adatok
Rejtélyes-romantikus, édeskés, kesernyés hangulat, jázminillat és rozsdaszínű levegő árad Szép Ernő novelláiból. Század eleji képeket látunk egyszerűen – sokszor kifejezetten naivan – és finoman megrajzolva. A „stílusromantikus” író kisemberek szerencsétlen, sivár életébe enged bepillantást, miközben a lét értelméről, boldogságáról és mulandóságáról elmélkedik, emberi hitvallását tárja elénk. Mit mondhat Szép Ernő a századvége emberének? Mindenekelőtt novelláinak hangulata, színe, íze, illata – az, amit a szerzőt jellemzi, naggyá és – ma is érdekessé teszi. S rohanó, érzelemszegény, embertelen világunkban jól esik kicsit Szép Ernőnél elidőzni. Ajánljuk kötetünket mindazoknak, akik szeretik a romantikus kisprózát, az irodalmi csemegéket. De talán arra is szolgálhat ez a mű, hogy ráirányítsa legalább az utókor figyelmét az olyan kortársak mint Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula árnyékában méltatlanul mellőzött Szép Ernőre. A Tevan Kiadó első könyve – a magyar széppróza egyik remeke, amely 1917 (akkori Tevan-kiadás) óta nem jelent meg – egyrészt jelzi, hogy a most induló békéscsabai kiadó nemes nyomdai és irodalmi hagyományokat igyekszik folytatni, másrészt születésének 100. évfordulóján kegyelettel adózik Tevan Andor életműve és kultúrtörténeti jelentősége előtt.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Tevan, (1989)
cikkszám / ISBN: 0005798
kötés: kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 205
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Szép Ernő : Válogatott versei Szép Ernő : Válogatott versei

előjegyezhető

Szép Ernő : Most szeretnék gyerek lenni Szép Ernő : Most szeretnék gyerek lenni 700 Ft
Szép Ernő : Emberszag Szép Ernő : Emberszag

előjegyezhető

Szép Ernő : Összegyűjtött versek Szép Ernő : Összegyűjtött versek

előjegyezhető

Szép Ernő  : Hét szín Szép Ernő : Hét szín

előjegyezhető

Szép Ernő : Mátyás király tréfái Szép Ernő : Mátyás király tréfái

előjegyezhető

Szép Ernő : De kár... Szép Ernő : De kár... 1 200 Ft
SZÉP Ernő : Szegény, grófnővel álmodott... SZÉP Ernő : Szegény, grófnővel álmodott...

előjegyezhető

Szép Ernő  : A Hortobágy Szép Ernő : A Hortobágy

előjegyezhető

Szép Ernő : Zümzüm Szép Ernő : Zümzüm

előjegyezhető

Szép Ernő : Járok-kelek, megállok. Szép Ernő : Járok-kelek, megállok.

előjegyezhető

Szép Ernő : Lila ákác Szép Ernő : Lila ákác 1 200 Ft
Szép Ernő : Kispanasz Szép Ernő : Kispanasz

előjegyezhető

Szép Ernő : Hetedikbe jártam Szép Ernő : Hetedikbe jártam

előjegyezhető

Szép Ernő : Lila ákác - Ádámcsutka Szép Ernő : Lila ákác - Ádámcsutka

előjegyezhető

Szép Ernő  : Magyar drámák a bécsi színpadokon Szép Ernő : Magyar drámák a bécsi színpadokon

előjegyezhető

Szép Ernő : Két kezdő bohóc Szép Ernő : Két kezdő bohóc

előjegyezhető

Szép Ernő : Mátyás király tréfái Szép Ernő : Mátyás király tréfái

előjegyezhető

Szép Ernő : Fiú, leány - Elfeledett drámák Szép Ernő : Fiú, leány - Elfeledett drámák

előjegyezhető

Szép Ernő : Natália Szép Ernő : Natália

előjegyezhető

Szép Ernő : Úriemberek vagyunk - Válogatott elbeszélések Szép Ernő : Úriemberek vagyunk - Válogatott elbeszélések

előjegyezhető

Szép Ernő : Dali dali dal Szép Ernő : Dali dali dal

előjegyezhető

Szép Ernő : Czüpős Kis János Szép Ernő : Czüpős Kis János

előjegyezhető

Szép Ernő : Irka-firka.  Vadász Miklós rajzaival. Szép Ernő : Irka-firka. Vadász Miklós rajzaival.

előjegyezhető

Szép Ernő : Lila ákác - Ádámcsutka Szép Ernő : Lila ákác - Ádámcsutka

előjegyezhető

Szép Ernő : Szegény, grófnővel álmodott Szép Ernő : Szegény, grófnővel álmodott

előjegyezhető

Szép Ernő  : Emberszag Szép Ernő : Emberszag

előjegyezhető

Szép Ernő : Úriemberek vagyunk - Válogatott elbeszélések Szép Ernő : Úriemberek vagyunk - Válogatott elbeszélések

előjegyezhető

Szép Ernő : Hortobágy. Első kiadás. Szép Ernő : Hortobágy. Első kiadás.

előjegyezhető

Szép Ernő : Színház Szép Ernő : Színház

előjegyezhető

Szép Ernő : Add a kezed Szép Ernő : Add a kezed

előjegyezhető

Szép Ernő : Szeretném átölelni a világot Szép Ernő : Szeretném átölelni a világot

előjegyezhető

Szép Ernő : A negyedik nyulláb Szép Ernő : A negyedik nyulláb 3 000 Ft
Szép Ernő : Felnőtteknek Szép Ernő : Felnőtteknek

előjegyezhető

Szép Ernő : Két felől angyal - Új novellák Szép Ernő : Két felől angyal - Új novellák

előjegyezhető

Szép Ernő : Bűneim Szép Ernő : Bűneim 2 800 Ft
Szép Ernő : Október Szép Ernő : Október

előjegyezhető

Szép Ernő : Egy falat föld egy korty tenger Szép Ernő : Egy falat föld egy korty tenger

előjegyezhető

Szép Ernő : Összegyűjtött versek Szép Ernő : Összegyűjtött versek

előjegyezhető

Szép Ernő : Színház Szép Ernő : Színház

előjegyezhető

Szép Ernő :  -- összes költeményei (1908-1938) Szép Ernő : -- összes költeményei (1908-1938)

előjegyezhető

Szép Ernő : Felnőtteknek Szép Ernő : Felnőtteknek

előjegyezhető

Szép Ernő : Czüpős Kis János Szép Ernő : Czüpős Kis János

előjegyezhető

Szép Ernő : Élet, halál Szép Ernő : Élet, halál

előjegyezhető

Szép Ernő : Lila ákác Szép Ernő : Lila ákác

előjegyezhető

Szép Ernő :  -- összes költeményei (1908-1938) Szép Ernő : -- összes költeményei (1908-1938)

előjegyezhető

Szép Ernő : Patika - Szindarab három felvonásban Szép Ernő : Patika - Szindarab három felvonásban

előjegyezhető

Szép Ernő : Die Liebe am Nachmittag Szép Ernő : Die Liebe am Nachmittag

előjegyezhető

Szép Ernő : Felnőtteknek  [1. kiad.] Szép Ernő : Felnőtteknek [1. kiad.]

előjegyezhető

Szép Ernő : Zümzüm (Aláírt, számozott példány) Szép Ernő : Zümzüm (Aláírt, számozott példány)

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár