Ungváry Krisztián a XX. század talán legvitatottabb történeti időszakát értékeli. A korszakban meghatározó szerepet játszott a zsidóság és a róluk alkotott ellenségkép, és ez a helyzet majdnem minden egyéb társadalmi kérdést is befolyásolt.
Az ellenségkép azért tudott hatékonnyá válni, mert a megkésett magyar társadalomfejlődés következtében a zsidók a modernizáció első számú hordozójának számítottak. Magyarországon a modernizáció, illetve annak félelmetesként érzékelt kísérőjelenségei jobb- és baloldalon egyaránt radikálisan antiliberális válaszokhoz vezettek. Az 1919-es kommunista kísérlet sokkot okozó élménye után a jobboldali válaszok közül azok tudtak igazán érvényesülni, amelyek mondanivalójukat antiszemita köntösbe öltöztették.

Az antiszemitizmus tekintetében Horthy Miklós és rendszere kétarcú: a rendszer jóval radikálisabban volt antiszemita, mint elsőszámú vezetője. 1944-ig a kormányzó a közhangulattal is szembeszállva mérséklő politikát folytatott. A német megszállást követően viszont hozzájárult a parlament többsége által már régóta követelt antiszemita intézkedések végrehajtásához, beleértve a deportálást is, holott ennek következményeivel már régóta viszonylag pontosan tisztában volt.
A terjedelmében is jelentős mű valódi áttekintést és fontos, sokszor megrendítő felismeréseket kínál az olvasónak.