A kötetet Kondor Béla illusztrálta.

Középkori kocsmában ül a hóhér, bíborvörös ruhában, kezében a pallos, és issza sörét, amely „minőségi áru”, hiszen a hordóban egy kivégzett tolvaj ujját áztatták. Körülötte pezseg az ivó élete, adomákat mesélnek, de mindenki szorongással nézi a hóhért. Aztán változik a szín: a hitleri Németországban fasiszták ütik a néger zenészeket, egymást is gyilkolják, és áhítattal köszöntik a körükben időző hóhért. A Nobel-díjas svéd költő (szül. 1891) második kisregényének színtere Itália egyik fejedelmi udvara, amelynek életéről egy törpe számol be. Ő csak kiszolgálója kegyes urának, a bort töltögeti a fejedelem és a vendégek kupájába, de közben mindent lát: cselszövést, szerelmet, háborús készülődést, pestist és börtönt. Színpompás kép alakul ki a reneszánsz fejedelmi udvarról, amelynek életébe a törpe is beleszól: néha mérgezett bort tölt, ártatlan szerelmesek halálát okozza, reszket a háborúért, emberek híján törpéket gyilkol. Ki ez a törpe? Torz ember? Vagy az örök rossz? Barabás megmenekült a kínhaláltól: helyette Jézust feszítették meg. Bűntudat gyötri, pedig ártatlan, útonálló lesz, ólombányába kerül rabszolgának, Rómába viszik, ahol tébolyában házakat gyújt fel, ezzel vélvén segíteni a Megfeszített híveinek. Végül beteljesedik sorsa: őt is keresztre feszítik, de társai kiközösítik, utolsónak, magányosan szenved ki azért az istenért, akit mindig is gyűlölt. Ezért a regényért az írót 1951-ben Nobel-díjjal tüntették ki.

további képek