Sorozat: Lukács György összes művei.
Fordította Tandori Dezső.

A mű 1912 és 1918 között íródott Heidelberg inspiráló szellemi közegében, Max Weber, Ernst Bloch tanácsai nyomán formálódva. Alapvető célkitűzése, hogy a művészet létezésére keressen magyarázatot, félretolva minden olyan álmegoldást, mely a szép általános fogalmából vagy az alkotó pszichológiájából akarja levezetni a művet.

"A heidelbergi kéziratok Lukácsa a világ kettéhasadt állapotát mint szükségszerű tényt adottként, realitásként, szinte „elfogadott” társadalmi alapállapotként értelmezi. Hasonlóan Paulerhez, aki mint Isten által teremtett alapállapotként, de szintén elfogadottként jellemzi. A fiatal Lukács szerint a művészet létezésének feltétele a kettéhasadt kor, a valóság és a vágyott, lényegi, értékes lét közötti különbség. A lényegi, értékes létre utal mindig a művészet, melynek legfőbb esztétikai értéke: a Kell iránti vágyódás. Az esztétikai magatartás normatív jellegű: az alkotó empirikus személyiségéből kilépve az „ugrás lehetősége” által normatív, időtlen személyiséggé változva, öröklétvágytól vezérelve hozhat létre műalkotást. A befogadó „egész embere” hasonlóan a „műalkotásra irányuló ugrás révén emelkedhet a normatív szférák általánosságába.”" - Máté Zsuzsanna