Elvi kommentár Hegel Fenomenológiájának első három fejezetéhez.

A ​Reálontológia születése, melyet – mint e mű szerzője – most az olvasók elé tárok, irodalmi besorolását és szakmai intencióját illetően „kommentár"; olyan interpretáció, melynek fő törekvése magát a művet beszéltetni: pártatlanul a szöveghez hajolni, s azt úgy közvetíteni, hogy az olvasó az eredeti szerző „létfelettien” érvényes szavát hallhassa ki belőle. Úgy gondolom azonban, hogy (nem csak a filozófiában, de más irodalmi műfajban sem) nincs ilyen létfelettien érvényes, magánvaló szövegjelentés, hogy tehát nem iktatható ki a „saját álláspont” értelmező–megítélő szerepe egy végső instanciájában szövegközpontú és kommentáló jellegű Fenomenológia–kommentárból sem. Egy mű interpretációja ugyanis – úgy gondolom – sohasem érték– és értelmezésmentes olvasat, hanem egyfajta szándékoltan megteremtett kommunikációs viszony különböző életvilágok és értékvalóságok között, amelyben az interpretátor gondoskodó felügyelete mellett az értelmező és az értelmezett szöveg is saját létértelmét, világlátását, értékeit „viszi vásárra": ajánlja fel objektíve a másik oldalnak – s próbálja ezáltal jelentéssel bíró értéklétként igazolni önmaga és a másik létezését is. Az egyáltalában vett kultúra paradoxona ez: kultúrlétünk történeti feltételei között, saját interpretációink révén, mindenkori önmagunknak kell egyetemes értelemként és értékként folytonosan újrateremteni a kultúrértéket hordozó mű értelmét.