(Első kiadás).

A ​kötet fontos tanúságtétele Esterházy mindennapok finom rezdüléseire figyelő emberségének, kétségkívül európai szellemiségének. A benne foglalt írások maradandóságát pedig mi sem bizonyítja inkább, mint hogy az utolsó munka, A Kékszakállú herceg csodálatos élete múlhatatlanul az Esterházy-univerzum egyik központi darabja – a szerzői felolvasások közönségének legnagyobb gyönyörűségére. „Ez a kötet tulajdonképpen A kitömött hattyú (1988) folytatása, az azóta írtakat gyűjtöttem össze, mindent, ami nem regény és nem elefántcsonttorony-cikk. Az utóbbi kéthárom évben szívesen voltam afféle alkalom szülte tolvaj (olykor önmagamé; ezeket úgy hagytam, nem retusáltam). Ennek lehetőségét az új szabadság adta, mozgató erejét pedig a remény és a félelem, a remény, hogy itt most végre lesz valami, és a félelem, az aggódás, hogy nehogy nagyon félre menjen ez az egész. Remény, félelem – jut is, marad is. De most nem gondolom, hogy itt elvadulhat a helyzet, és nem gondolom, hogy élni tudnánk, ahogy mondani szokás, a történelmi eséllyel. Ahogy senkinek a világon, nekünk, magyaroknak sincs elképzelésünk, látomásunk a jövőről. Nem leszünk a szabadság laboratóriuma. Inkább a szabadság cselédjei…”
Esterházy Péter