A gyerek című regény, minden bizonnyal az utóbbi évek magyar irodalmának egy kivételes darabja, olyan eseményeket vizsgál, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat és a közelmúltunkat, irodalmi feldolgozásukra azonban alig volt példa. Azok, akik mindig valami meglepőre vártak a szerzőtől, most sem fognak csalódni. Nevezhetnénk a rendszerváltás regényének és miért ne, alapvetően benne van a mai Magyarország minden traumája. Vagy ez elmúlt negyven év krónikájának, amit a narrátor egy 1960-ban született, tehetségesnek indult falusi férfi életén keresztül tár fel. Nevezhetnénk, de mégis nevezzük inkább egy regénynek, amiben a lehető legélesebben, minden köntörfalazás nélkül tárul föl egy negyvenöt éves vidéki férfi sorsa (múltja és jelene), és azoknak a sorsa, akikkel a főhős negyvenöt év alatt kapcsolatba került. Egészen kivételes a könyv időszerkezete. Mintha egyszerre lennénk benne a cselekmény épp aktuális idejében, s minden egyéb időben, ami érintve van a regényben, tehát az elbeszélt teljes negyven-ötven évben. Így a kötet a főhős életén túl egy egész tárházát adja a legkülönfélébb sorsoknak, olyanoknak, amelyeket magunk is ismerünk, olyanoknak, amilyenekben könnyen magunkra ismerünk. Az elbeszélésmód, szemben a korábbi Háy-regényekkel, nélkülözi a dús, burjánzó leírásokat. Ez a nyelvezet inkább a könyörtelen szikárságával hat. Nincsenek benne se nyelvi, se tartalmi engedmények.