A szennycímlapon ajándékozási sorokkal.


Erdély Miklós írásait pedig kötetbe rendezte Peternák Miklós. Erdély, az avantgárd guru, elsősorban képzőművészként ismert, ha egyáltalán, ez a könyv azonban filmmel kapcsolatos írásainak foglalata: forgatókönyvek, filmtervek, elméleti írások, előadások anyagai és egyéb dokumentumok gyűjteménye. Noha Erdély a szó hagyományos értelmében nem volt igazi „filmes” – saját megfogalmazása szerint közel sem került akkora szellemi erőfeszítésbe egy film elkészítése, mint egy képzőművészeti alkotásé –, mozgóképes műveiben mégis kísérletező kedvvel és alapossággal közelített a médiumhoz, és életművének meghatározó része a filmhez kötődik. Elszántságáról elég annyi: végzett építészmérnökként, miután kétszer is elutasították a filmfőiskoláról, harminchat évesen jelentkezik a Magyar Televízióba vágónak, csak azért, hogy elsajátíthassa az alapokat. A szerkesztő nem próbálja meg saját szempontjai szerint összeállítani a kötetet: az írások keletkezésük időrendjében követik egymást, így az olvasó egy eredeti gondolkodó filmes fejlődését követheti nyomon. Peternák a kötelező érvényű, eligazító, kezdő méltatás helyett, egy ezidáig publikálatlan beszélgetést közöl, amelynek keresetlensége, jó értelemben vett szerkesztetlensége közvetlenül érzékelteti Erdély művészetfilozófiáját. A közölt anyagok a tárgyalt korszak beszédes dokumentumai, különös tekintettel a kötetzáró alapos jegyzetanyagra és tájékoztató irodalom listájára.
Független és pályakezdő „filmesek” bibliája lehetne ez a kötet – eső után köpönyeg, amely alól olyan sokan rugaszkodtak neki a pályának –, persze az sem ártana, ha időről időre láthatóak is lennének a teoretikus felismerések filmes eredményei. Jóllehet, tavaly a Műcsarnok műsorára tűzte Erdély alkotásait, és Diákszigeten is vetítettek a munkáiból, az induló generáció mégis nehezen, véletlenszerűen férhet hozzá Erdély Miklós filmjeihez.