Hogyan lehet létezni, ha nem érzékeljük a tulajdon testünket? Ha nem ismerjük fel az arcokat, vagy arcot látunk ott is, ahol nincs? Miképp igazodhatunk el a ránk zúduló számtalan inger és benyomás között, ha emlékezetünkből rögtön kihullik minden. Hogyan boldogulhatunk a mindennapokban, ha csak a tőlünk jobbra levő dolgokat látjuk, a balra esőket nem? Elviselhető-e a lét, ha hirtelen minden szag intenzívebbé válik? Vagy ellenkezőleg, ha elveszítjük a szaglásunkat? A híres angol neurológus, Oliver Sacks meghökkentő orvosi esettörténeteiben a hangsúly nem a betegségek rémséges leírásán van. Amire Sacks kíváncsi, az a testi-szellemi fogyatékosságaival küszködő ember belső világa. Ezek a betegek - miközben valamilyen téren súlyosan károsodtak - többet tudnak a világról, mint az egészségesek, sőt olykor különleges képességekkel - fantasztikus memóriával, művészi készségekkel - rendelkeznek. Az orvos feladata Sacks szerint az, hogy megtalálja betegének azt a közeget, a létezésnek azt a módját, ahol fogyatékosságai ellenére épnek, embernek érezheti magát. Nekünk, olvasóknak pedig ezek a történetek lehetőséget adnak arra, hogy rácsodálkozzunk az emberi természet hihetetlen gazdagságára, s egyben felülvizsgáljuk a fogyatékosságról alkotott elképzeléseinket. "A klasszikus mesékben archetipikus alakok jelennek meg: hősök, áldozatok, mártírok, harcosok. A neurológiai betegek egy személyben testesítik meg mindet - sőt a saját történetükön belül még valami mást is. Hova sorolhatjuk be e mitikus vagy metaforikus fogalmak alapján az "elveszett tengerészt" vagy a többi itt szereplő, furcsa figurát? Az én szememben utazók ők, akik fantasztikus világokat tárnak föl - olyan világokat, amelyekről máskülönben tudomásunk vagy elképzelésünk sem lenne."