Ráció-Tudomány 8.

E könyv Kosztolányi Dezső Pacsirta című, 1923-ban megjelent regényének elemzést nyújtja. A szöveg jelentéstani összetettségét szorosan követve különféle interpretatív kontextusokat hoz játékba. Eddigi értelmezései lélektani és társadalomtörténeti példázatként értették a Pacsirtát. Az itt adott olvasat nemcsak antropológiai, esztétikai, poétikai, nyelv- és szubjektumelméleti szempontokkal gazdagítja és írja újra a pszichoanalízis és a társadalomtörténet interpretációs képleteit, hanem – az említett diskurzusok összefüggéseit is szem előtt tartva – elsősorban a regény önértelmező mozgására figyelmez. S ezen keresztül arra, milyen távlatokat nyit a Pacsirta az időbeliség, a történetiség értelmezésére, s hogyan láttatja irodalom és esztétikai tapasztalat mibenlétét, valamint élet és irodalom lehetséges viszonyát. A regény ugyanis a gyász, a szégyen és a részvét, az undorító és a csúf, a kívánatos és a szép, a sírás és a nevetés interpretánsai mentén saját olvasásáról, szöveg és olvasata viszonyáról is beszél. A csúf másik egy olyan kalandra invitálja olvasóját, amely az értelmezés invencióinak a szöveg lehető leghívebb olvasását, a mű összetéveszthetetlen egyediségéhez való nehéz, sőt lehetetlen hűséget teszi a feltételévé.

Bónus Tibor 1972-ben született Szentesen. Az ELTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén tanít, fő kutatási területe a 20. századi magyar és francia irodalom, az irodalomelmélet, emellett Moliére drámáival is foglalkozik.