Ehrnrooth, Jari : A csontok nyelvén - Búcsúm a pszichoanalízistől

"Fél évünk maradt arra, hogy feldolgozzuk a listát, amit az analízis gyakorlati problémáiról a kezedbe nyomtam. Igaz, hogy végighallgattál, de ragaszkodtál az áttételhez, nem mentél bele a nyílt beszélgetésbe. Összegzésemet pontról pontra tökéletesítettem. Íme itt van:
1. Az áttétel kiterjed a kezelésen kívülre is; a beteg felveszi a pszichoanalitikus szerepét, vagy más embereket használ kivetítési felületként, pótanalitikusként (tükörként).
2. Semmi nem az, ami (valójában). A tételmondatainkat mindig a feldolgozandó érzések belső okok által kiváltotta megnyilatkozásaiként vizsgálják. Ez degenerálja a gondolkodást.
3. Csak az analitikus fogalomrendszerrel foglalkozhatunk úgy, mint az embert semlegesen ábrázoló tételmondatokkal.
4. Az analízis idealizálja a szülőket (gondoskodó anya, oltalmazó, ösztönző apa). A szülők kritizálásának relativizálása során azonosítják az okot és a vétket. Az okok elemzése vádaskodáshoz vezet. A kiegyezés így mindig látszólagos, önámításon alapszik.
5. A cél, hogy megértsenek. A félreértettség elkerülése "pszichoanalitikus személyiség", valamiféle látszat én kialakulásához vezet, mivel az érzékeny beteg megérzi, hogyan kell beszélnie ahhoz, hogy az analitikus megértést mutasson (vagy meg nem értést, amikor feltűnik a felszabadító távolság lehetősége)..."