kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Török László (1948-2020) : A család (1972)

  • leírás
  • további adatok
Képméret: 180 x 240 mm, keretméret: 240 x 325 mm, zselatinos ezüstnagyítás. Verzóján a művész neve (idegen kéz által írt) és nyomdai, kiadói méretjelölések.

Török László Balázs Béla-díjas fotóművész első és azóta is legkiemelkedőbb művével, A család című képpel lett ismert.
A fotóval elnyerte a ‘73-as World PressPhoto pályázaton az általános kategória első díját, az Aranyszemet. Magyar fotósként, Fejes László (1935-1985) után, ő lett a második, akit a rangos nemzetközi verseny díjazott, de csakúgy mint Fejes László esetében a szakmai siker ellenére a kultúrpolitika megbüntette. Az illetékes politikusok szerint ugyanis a fotó a szocialista családmodell széthullására utalt, Törököt pedig addigi biztos állásából, az MTI-től elbocsájtották. Ő maga így vallott a kép létrejöttének körülményeiről: " Nagy ellentmondást éreztem abban, hogy mindenki a szépet, a hamisat keresi, és ezt egy olyan műfaj, a fotográfia segítségével akarja elérni és tanúsítani, ami nem képes másra, mint visszaigazolni a realitásokat. Ebből indultam ki. Skiccen már több éve megvolt a kép, előre elgondoltam, több évig benne volt az agyamban, aztán 72- ben adódott a lehetőség, hogy össze tudott állni a képen látható négy ember. A házaspár a szomszédban élt, a kisfiú szintén az egyik lakótárs gyereke volt, Ibolya pedig egy ismerősöm a Kárpátiából. Ez volt a kép, ami meghatározta azt a hitemet, hogy lehet létjogosultsága a beállított vagy előre elgondolt fotográfiának, de egyben felismerése annak, hogy a fotográfiában a véletlennek is lehet meghatározó szerepe, a pillanat banalitása értékeket is közvetíthet: ezen a képen is, az antropológiai azonosságok csakis az esetlegességből fakadtak." (Fotóművészet, 1996)

Törököt a politika okozta mellőzöttsége nem rengette meg hitében, élete végéig hű maradt fiatalon megtalált stílusához és továbbra is többnyire monokróm egyedi technikával, sokszor dupla expozícióval, montázstechnikával készítette fotóműtárgyait.
Több mint 30 önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön. Műveit egyebek mellett a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, a Media Museum Bradford, a Ken Damy Museum Brescia, a Magyar Fotográfiai Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és a Váci Fotótörténeti Gyűjtemény őrzi.

Kifogástalan állapotban, modern keretben.

állapot:
kategória: Fotó > Művész fotók >
kiadó:
cikkszám / ISBN: 0062975
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár