Dedikált példány!

Erdey Sándor (1920-2010) Magyar honvédként részt vett a második világháború végén a körülzárt Budáról történt katonai kitörésben. Emiatt kezdte őt zaklatni az ún. „felszabadulás” után újjáalakult, immár kommunista irányítás alá került rendőrség. Első letartóztatására 1945. március 2-án került sor, Szentesen. Ettől fogva szinte állandó zaklatásnak volt kitéve a hatóság részéről, míg 1946. június 3-án a Budapesti Népbíróság jogerősen felmentette a vádak alól. Felmentése után azonban nem mehetett haza, még aznap az ÁVO (a későbbi ÁVH) rettegett Andrássy út 60. alatti székházába szállították, ahonnan a Buda-déli Internálótáborba került. Innen 1947. szeptember 24-én szabadult. 1948. március 3-án Szombathelyen tiltott határátlépési kísérlet gyanúja miatt ismét letartóztatták. Újra az Andrássy út 60.-ba, majd innen a Buda-déli Internálótáborba, és végül a Kistarcsai Központi Internálótáborba került. Ügyében tárgyalás nem történt, ítéletet nem kapott. 1950. augusztus 18-án Kistarcsáról, számos társával együtt az akkor megnyitott recski kényszermunka táborba szállították, ahol – embertelen körülmények és bánásmód mellett – egészen a tábor felszámolásáig raboskodott. 1953. szeptember 18-án szabadult Recskről és újra Kistarcsára került, ahonnan 1953. október 27-én – immár véglegesen – szabadult.
Az elkövetkező másfél évtized során állandó rendőri megfigyelésnek, zaklatásoknak volt kitéve. 1957 januárjában egy hétig újra letartóztatták, vallatták, az 1956-os forradalomban való részvétele után tudakozódtak, majd elengedték.
1967. február 28-án – miután értesítést kapott arról, hogy ismételten letartóztatását tervezik – legálisan átlépve a határt, elmenekült az országból. Lengyelországban és Csehszlovákiában bujdosott. Végül kalandos úton, hamis papírokkal, Svédországon keresztül sikerült emigrálnia (akkori hazai hivatalos szóhasználat szerint disszidálnia) a Német Szövetségi Köztársaságba, ahová 1967. december 19-én érkezett meg. Münchenben telepedett le, autószerelőként dolgozott. 1968 decemberében sikerült Jugoszlávián keresztül, hamis papírokkal feleségét és gyermekeit is kimenekíteni Magyarországról.
A németországi magyar emigráció életébe tevékenyen bekapcsolódott, jelentős szerepet játszott. Egyik szervezője volt a recski foglyok szabadulása 30 éves évfordulójának emlékére Münchenben 1983. november 26-án megrendezett kongresszusnak.

"A Recski Tábor Rabjai című munkám eddig négy kiadást ért meg. Az elsőt 1984-ben Müinchenben adtam ki. Világszerte nagy sikert aratott könyvemre százszámra kaptam az elismerő leveleket volt sorstársaimtól és vadidegen emberektől.
Életem a háborús évek kezdetéig viszonylag nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak volt mondható. Édesapám foglalkozása miatt különböző városokban éltünk, iskolai éveim is ehhez viszonyultak. Diákcsínyek, udvarlások, lányos házaknál zsúrok, táncos estélyek és főképpen a sport, tenisz, futball, kardvívás, utazások tették változatossá fiatal éveimet. Jött azonban a háború, mikor nekem is különböző területeken kellett helytállnom és teljesítettem hazámmal szembeni kötelességem.
1944 karácsonya sorsforduló életemben, majd a legveszélyesebb kegyetlen szenvedésekkel teli évek követték egymást. Ezért kezdem könyvem az istentelen keleti horda ellen vívott harcokkal, az ostromlott főváros védelmében. A végveszélyben mindig Istenhez fordultam, sokszor az utolsó pillanatban sikerült rizikós, életveszélyes szökésekkel életem megmentenem. A könyv első részében ismerkedjünk meg a teljesen körülzárt Budapesten történtekkel, az üldözöttek megmentésével, a budai harcokkal, a kitörési kísérlettel, melyben magam is részt vettem.
A következőkben fogságba esésemről az első szegedi népbíróságról, jogerős felmentésemről, ÁVO-s visszakérésemről, Andrássy út 60-ról, Toloncházról és a Buda-Déli Internálótáborról számolok be, ezt követően a Kistarcsai Központi Internáló Táborról írok. A második rész, a Recski Tábor Rabjainak kibővített, módosított kiadása. "