Nider, Johannes : A boszorkányok szemfényvesztései - Formicarius V. könyv

Johannes Nider domonkos szerzetes (1380-1438) nem túl hosszú élete alatt a démonok, boszorkányok, nekromanták, kísértetek és megszállottak szakértőjévé képezte ki magát. Könyvében – amelynek ötödik kötetét olvashatjuk magyar fordításban A boszorkányok szemfényvesztései címen – összefoglalta mindazt, melyet Európa legokosabb elméi a 15. századig összeírtak és gondoltak a boszorkányságról. Logikus felépítésű és – a kor szemével nézve – igen szakszerű, bibliai idézetekkel megtűzdelt könyvében bemutatta, milyen típusai és fajtái vannak a boszorkányságnak, kik lehetnek boszorkányok, melyek a megszállottság tünetei és hogyan lehetséges kiűzni az ördögöt valakiből.

Igen ám: csakhogy kérdés, mi szüksége e mű ismeretére egy mai olvasónak. Hiszen közismert, már Könyves Kálmán Árpád-házi királyunk is kijelentette, még a 12. században: „Boszorkányokról, mivel nincsenek, szó ne essék.” És függetlenül attól, hogy a király valójában nem az összes boszorkányról beszélt, hanem kifejezetten a strigákról, az állattá változni képes varázslókról, lidércekről („De strigis vero, quae non sunt, nulla quaestio fiat.”), s maga sem tagadta a maleficák, a mai értelemben vett boszorkányságot űzők létét – a ma embere biztosan nem hisz Nider éjszakai seregeiben, abban, hogy a boszorkányok keltik a viharokat, hogy a démonok a parázna embert könnyebben rabul ejtik, mert azoknak a lelke ragacsossá válik, vagy hogy egyes embereket az angyalok megférfiatlanítanak…

Ez a könyv azonban úgy is olvasható, mint egy késő középkori anekdotagyűjtemény. S miközben sorra vesszük a különösebbnél különösebb történeteket succubusokról és megtévedt papokról, a mánia gyógymódjairól és egy magyar ateistáról, látomásos apácákról és az álomfejtésről, nemcsak jól szórakozhatunk, de fel is tárul előttünk egy nagyon furcsa gondolkodásmód: valami, ami teljesen idegen tőlünk tartalmában, s mégis ismerős struktúrájában. Ezt a könyvet egy okos, humánus, kíváncsi tudós írja, szigorúan elrendezve anyagát, mégis semmi másról nem szól, mint vaskos, lehetetlen babonaságról.