A Mint oldott kéve összetett témákat ölel fel. A szabadságharc két éve vagy az emigráció önmagában is bőséges alapanyagot jelenthetne egy nagyregényhez, az olvasó azonban egyik nagy jelentőségű pillanatból sodródik a másikba, át a reformkoron, a hadjáratokon, Világoson, a széthulló emigrációig, a kalandorok Ausztráliájáig – és vissza. A terjedelmes regényt emiatt többször kapkodónak, túlvállaltnak érezni, az epizódok megrekednek egy-egy pillanatban, hogy a következő jelenetek már egy másik helyre és/vagy időbe repítsenek. A megszakítások feszültsége, a laza regényszerkezet azonban mégis inkább hozzátesz az egész hangulatához. Ezek a kijózanító váltások rántják vissza a regényt a giccses romantika-parafrázisból, mentik meg az epizódokat az önmagukba gabalyodó túlírástól. A szabadságharc körüli éveket, az akkori Magyarország sorsának alakulását nehéz volna tisztán, érzelemmentesen megközelíteni, különösen egy hasonlóan mély nemzeti trauma, a vesztes világháború, Trianon után. A prózaíró Sárköziből rendre elő is tör a költő, hogy grandiózus, kissé hatásvadász képekben mutassa meg, ahogyan „egy aprócska nemzet játszotta a láncait tépő óriást”.

Kiadói, aranyozott egészvászon kötésben.