Pachl Viktor (?) : UNICUM [Reprint]

A ca.1909-ben készült plakát 1980-as évekbeli reprintje.

Méret: 60×80 cm. négy sarkánál apró gombostűnyomokkal, hajtásnyom nélkül, szép állapotban.

[Az 1900-as évek első felében a reklámokra már jellemző a szellemesség, és a plakátok egyre inkább igyekeztek a lényeget, a legfontosabb információt megjeleníteni. Ekkor alakult ki az a sajátos plakáttípus, mely egy-egy groteszk figurát társított a termékéhez. Nagyon hamar népszerűvé váltak, és a hirdetett termékhez szorosan kötődve hatásosan töltötték be a márkajel funkcióját. Szinte valóságos élő alakként rögzültek az emberek képzeletében, személyes ismerősökként köszöntek vissza a hirdetőoszlopról.

Ilyen a Zwack Unicum „vizes ember” plakátja is, mely feltehetően 1905–1909 között készült. 1909 áprilisától kezdve már lehet olyan újságfotókat találni, amelyeken jól látszik a hirdetőoszlopokon megjelent falragasz. A plakáton nincs szignatúra, ezért szerzőjét sem tudhatjuk biztosan. A legfrissebb forrás szerint egy kevéssé ismert grafikus – Pachl Viktor – egy állítólagos 1905-1909 között zajló országos pályázat nyerteseként kapott megbízást a plakát megtervezésére. A híres-neves plakát modellje pedig feltételezhetően egy 1905-ben megrendezett budapesti grimaszvágó verseny győztese volt.

A kép egy szakállas hajótöröttet ábrázol, aki a tengeren hánykolódva igencsak megörül a vízben úszó szeszesitalnak. Egy megviselt arc, kerek, elragadtatott szemek, egy üveg Unicum. Mindez egy egyszerű, dinamikus forma, jól szerkesztett kompozíció. Vagyis jelen plakát esetében már nem a gyár (mint az az előző korokban megszokott volt), hanem egy konkrét termék népszerűsítése volt a cél. Mindez előremutat a szűkszavú, koncentrált, tárgyilagos megfogalmazás felé. A hajótörött arcán a felismerés öröme túlkarikírozott, ami a túlzást hozza be a reklámba. A feltűnéskeltés lett a fő cél. A feltűnéskeltés eszköze pedig a szecesszió szépségével szemben a „szörnyeteg” lett.

Először fordult elő a történelemben, hogy az eladni kívánt termékek rajzát nem az ízlés és kellem határozza meg, hanem ezen kifejezőeszközök ellentéte. Zwack Béla így írt róla: „A Wassermann plakátunk annak idején általános feltűnést keltett, úgy vélem, hatásos reklámgondolat volt. A közvetítő kereskedelem szívesen alkalmazta kirakataiban, és mégis egy kicsinyke város szatócsa visszaküldte, mondván, hogy valami ’csinosabb képet’ küldjünk, mert a ’másállapotos’ asszonyok félnek, hogy talán ’elnézik magukat’. A reklám azonban mégis megtette a maga hatását, elvégezte munkáját. Az egész városban beszéltek róla.”]