Második, javított kiadás.

A fedélterv Fajó János munkája.

"Honnan jön és hová tart az 1972. szeptember, 1988 e legfeltûnôbb és legfontosabb könyve? Jön a magyar lírai hagyományból, például Szabó Lôrincből, de általában a (korábban) úgynevezett „vallomásos líra" rehabilitációjából és átértelmezéséből, ahol immár nem a rendíthetetlen identitású költő méri föl a valóságot és benne magát, hanem sokféle megszólalásból, sokféle énből alakul ki az, aki számot vet magával és a világgal. Jön továbbá az amerikai lírából, a szabad, tabukat nem ismerő, az érzelmeket és az emberi nyomorúságot nagyon nyíltan kimondó (s olykor ezért talán kicsit érzelmes, kicsit bombasztikus) költészeti hagyományból (a költő Lawrence Ferlinghetti szépprózájának hangja hasonlít az Oraveczére). Folytatódik a történetmondás és a lírai megszólalás határait elmosni vagy újradefiniálni akaró fiataloknál, Keménynél, Szijj Ferencnél, Háy Jánosnál, Téreynél. Folytatódik a szexualitás és a férfi/nő viszony megfogalmazhatóságának, nyelvi és irodalmi megformálásának problémáiban, így Esterházy Egy nőjében. És folytatódik, persze, Oravecznél: a dikció, a hosszú mondat az 1998-as Halászóemberben köszön vissza, ott van ismét a narrációval kacérkodó, ám azt minduntalan kijátszó, történet nélküli történeteket mesélő, apró elemekből építkező kötet, amelynek egyes darabjai semmit vagy egészen mást jelentenek önmagukban, mint a szövegegyüttes testében."
(Kálmán C. György, 1999.)