Ha ​keresztény erkölcsről van szó, annak szinte természetes tartozéka az aszkézis, ami nélkül hiteles keresztény életről nem beszélhetünk. Amikor azonban a keresztény aszkézis forrásvidékére tévedünk, és ott kutatunk utána, zavarbaejtő módon írott forrásainkban nem találjuk meg az „aszkészisz” görög szót. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg a szó keresztény tartalmat nyert, és nyelvhasználatunkban otthonos lett. Ezért nem is lenne helyes, ha egy elvont fogalom nyomait kutatnánk az Újszövetségben, jobb ehelyett a keresztény tökéletesség eszméjének körvonalait kinyomozni, hiszen a tökéletességet követelménynek állította tanítványai elé Jézus.
Könyvünkben egy-egy terület vagy korszak felfogására jellemző írást mellékelünk az aszkézis fejlődésének illusztrálására. Ezek általában kevésbé ismert művek, de jelentőségüktől éppen azért nem lehet eltekinteni, mert gyakran olyan eszméket, tapasztalatokat foglalnak össze vagy népszerűsítenek, amelyek az aszketikus mozgalom strukturális elemeivé váltak.
Az biztosan állítható, hogy az aszkézis különféle formában és mértékben mindig jellemezte a kereszténységet. Remélhetőleg e könyv ma is időszerű abból a szempontból, hogy felhívja a figyelmet a keresztény aszkézis gyökereire, s világossá teszi valamelyest nemcsak a szerzetességre, hanem általában a hívők életére is jellemző vallásos gyakorlatok értelmét.