Narráció, intertextualitás, intermedialitás

Mindennapi életünk, kultúránk jelenségei, történései, eseményei, illetve velük való kapcsolataink, róluk való gondolkodásunk, reflektálásunk alapvetően elbeszélő formájú, narratív szerkezetű. Egyes feltételezések szerint a világ jelenségeinek észlelésében és a róluk szóló beszédben (díszkurzusban) két alapvető típus különböztethető meg: az argumentáló, logikai megalapozottságú tudományos diszkurzus(ok) típusa és az elbeszélő, történetmondó díszkurzus, ami a mindennapin kívül számos más beszédmódot is magában foglal (pl. irodalom, művészetek). Ugyanakkor viszont éppen az utóbbi évek-évtizedek felismeréseként egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy az elbeszélés, a narratíva jóval általánosabb kategória, és sok tekintetben az alapvetően más típusúnak tartott tudományos díszkurzusban is jelen van. E fejlemények következtében újabban egyenesen narratív fordulatról esik szó, mely számos diszciplínát érint, amennyiben ezek is narratív szerkezetűek, mind tárgyukat, mind kifejtésmódjukat tekintve.