Az európai költészetben addig ismeretlen sajgású, mutáló kamaszhang hosszú ideig nem lelt őt meg nem hamisító kiadásra. Nem véletlen, hogy az Összes műveinek nevezett Rimbaud-hagyaték több mint fél évszázados kallódások, kárára és „javára” elkövetett hamisítások viszontagságai után közvetlenül a második világháború végén jelent meg először Franciaországban is. Magyarországon addigra a századelő nagy magyar költői – Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád, Juhász Gyula, majd Szabó Lőrinc, József Attila, Illyés Gyula – már megalapozták az azóta is intenzív Rimbaud-kultuszt.Somlyó György, egyik – ma már az egyetlen élő – fordítója, egyúttal jelen kötet összeállítója, tanulmányírója, szerkesztője, a Rimbaud-irodalom legjelentősebb hazai ismerője így ír a kötet előszavában: „Rimbaud egész költői hagyatéka – a tizennégy éves korában írt legelső, iskolai dolgozatul szolgáló latin nyelvű hexameteres versétől kezdve – szinte megnevezhetetlen, s így számtalan alakban megnevezett talány.”