Staller Tamás : Zsidóság és filozófia - történeti vázlat

Sorozat: Historia - Diaspora VII.

Az érdemes szerző történeti rendbe illesztett írásai Philóntól, illetve Szaadjá gáontól egészen Hermann Cohenig, Franz Rosenzweigig olyan létező paradigmák körülírását, bemutatását kísérlik meg, amelyek a kiindulásul tárgyalt paradoxon alakváltozatainak tekinthetők, egyúttal pedig kimerítő variációs lehetőséget kínálnak annak a bizonyos fantomfogalomnak a megragadására is, amelyet az imént – némi szkepszissel – zsidó filozófiának neveztem. Staller logikai kiindulópontja az egész judaizmus (vagyis a Templom lerombolását követő majd’ két évezred) szellemi fundamentumának meghatározásával egyenlő; Rabbi Jóhánán ben Zakkáj emlékezetes javnei programjáról van szó, miszerint a zsidóság fennmaradása a galutban teljességgel attól függ, hogy nap mint nap tanulmányozza-e a Tórá-t vagy sem? Ennek megfelelően „Zsidónak lenni azóta is annyit jelent – írja Staller –, mint a Törvény kinyilatkoztatott szavában keresni a világ értelmét”. (140.) Valóban, egy olyan kultúrára, illetőleg egy olyan vallásra nézve, amelynek minden zsigerét és idegszálát – még legnagyobb aposztatáinak rezdüléseit is – a kinyilatkoztatott Tórá-hoz fűződő viszony határozza meg, s ahol ráérő idejében még maga az Örökkévaló is Talmud-ot tanul, az iménti megfogalmazás tökéletesen helytálló. De mit jelent, mit jelenthet az előbbiek értelmében „zsidó filozófusnak lenni”? Hiszen az még a kívülálló olvasó előtt is nyilvánvaló, hogy a „nyugati filozófia” két és fél ezer éve fennálló birodalmának tájékait aligha a kinyilatkoztatás Napjának fénye világítja be, vagy ha néha mégis, akkor az a filozófia eredeti erudíciója ellenében történik. A kérdés ilyenformán a következőképpen tehető fel: milyennek mutatkozik meg a filozófia világa a – számára – idegen Nap fényében? A válasz megadásához aligha kínálkozik más út, mint egyfajta (jobb szó híján nevezem így) „exegézis módjára történő filozofálás”, amely kimondva-kimondatlanul a kommentár műfaját műveli szinte mindig, s amelynek mélyrétegeiben – függetlenül attól, hogy görögül, arabul, latinul vagy éppen németül íródott szövegeket vizsgálunk – fölsejlik valamiféle nyelvek alatti nyelv, annak az univerzális tanulási technikának a gyümölcseként (ne feledjük, a „lámad” gyökből képzett „talmud” tanulást jelent), amelynek puszta léte Jóhánán ben Zakkáj hajdani óhajának beteljesüléséről tanúskodik.