Bercsényi 28-30.
A BME építészhallgatóinak kiadványa.

Fekete-fehér fotókkal, ábrákkal, tervrajzokkal illusztrálva.

Mindig is hittem, hogy az élekben éppúgy mint az építészetben, ha kutatunk valami után, nem csak arra találunk rá amit kerestünk; minden keresésben van valami előre nem látható, egy egész sor, a végeredményből fakadó nyugtalanító érzés. Ezért az építésznek egy mérnök józanságával kell elkészítenie a szerszámait; ezek egy olyan cselekvés eszközei, amit csak futólag láthat, amit csak elképzelni képes, bár tudja, hogy maga az eszköz a cselekvés oka és elindítója. Különösen szeretem a csak néhány lámpával megvilágított üres színházakat, s leginkább azokat a jelenet-próbákat, ahol a hangok ugyanazokat a sorokat ismétlik, megszakítva, újrakezdve, bentmaradva az esemény lehetőségeinek birodalmában. Éppúgy, mint a terveimben, ahol az ismétlés, a kollázs, egy elem áthelyezése az egyik tervből a másikba, mindig egy másik lehetséges tervvel állít szembe, amit szeretnék megcsinálni, de ami egyúttal néhány más dolog emléke is. Ezért a városok, mégha évszázadokig állnak is, valójában az élők és a holtak hatalmas táborai, ahol néhány elem mint jel, mint szimbólum, mint figyelmeztető jelzés marad hátra. Mikor az ünnepnek vége, az építészet elemei rongyokban állnak és a homok ismét belepi az utcát. Nem marad más, mint állhatatosan, újból rekonstruálni az elemeket és a szerszámokat, egy új ünnepre várva.

további képek