A ​szolipszizmus Descartes-tól a XIX. század végéig központi fogalma volt az újkori filozófiának. Maga a kifejezés két szóból áll: solum és ipsum – vagyis „egyedül” és „önmaga”, és tulajdonképpeni értelme az, hogy egyedül csak én magam vagyok, minden és mindenki más csupán saját tudatomon belül létezik. Ugyanakkor ez a kifejezés László András, a magyar tradicionális iskola doyenje révén központi fogalmává vált az iskola metafizikai tanításának is. Buji Ferenc könyve azt vizsgálja, hogy ebben a szolipszizmus-értelmezésben hogyan kapcsolódott össze a filozófiai szolipszizmus a tradicionális metafizikával. Eközben nemcsak e kapcsolat ellentmondásos természetére derül fény, hanem az olvasó éles képet kaphat az újkori filozófia „zsákutcás fejlődéséről” is, a keresztény, muszlim, hindu, buddhista és taoista metafizikai tanítások összehasonlító elemzése révén pedig feltárul a mögöttük meghúzódó egyetemes és örökérvényű filozófia: a philosophia perennis – amelyhez képest az egyes filozófiai iskolák csupán múló jelenségek. Mert a cél mellé lőni ezerféleképpen lehet, eltalálni viszont csak egyféleképpen…