Az iszlám világban halálra ítélt Salman Rushdie 1983-ban publikálta Szégyen című regényét, melyben Pakisztán szomorú múltját és jelenét tárja a világ elé.
Allegorikus hősnője, Szufija Zenobia mint első gyermek szégyent hozott családjára, hiszen fiúnak kellett volna születnie.
Elutasítással és szeretet nélkül nő fel, ráadásul négyéves kora táján agykárosodás éri, értelmi fogyatékosként egyetlen kommunikációs eszköze az elpirulás lesz.
Rushdie mágikus realista írói világában ezzel az eredendő tisztaság megtestesítője, aki képtelen hazug álcát ölteni, s így a látszatszerűséggel fenntartott társadalmi normáknak megfelelni. A lány kívül kerül a normalitáson, s a kultúra minden lehetséges határvonalát átszakítja. Szufija tágas vidékeken csatangol, csimbókos hajjal, durva-barnára cserzett bőrrel, tűzlövellő szempárral. Olyan vérengző vadállat válik belőle, sárkány vagy fehér párduc, aki brutálisan veszi el állatok és védtelen emberek életét.
Az író több szálat működtet egyszerre: a kudarcba fulladó családi történet metaforikus szálánál is erőteljesebben bontakozik ki Afganisztán és Pakisztán történelmének egészen konkrét és izgalmas olvasata. S képet kaphatunk az iszlám fundamentalizmus gyökereiről is, és arról a hétköznapivá szelídített elvetemültségről, mely a terrort és a diktatúrát működteti.