Sorozat: Ráció-Tudomány 25.

„Amennyiben a romantikával kezdődő irodalom mediális szempontból a tömegméretekben terjesztett nyomtatványokból kihallható (kiolvasható) beszéd irodalma a néma és magányos olvasásaktusok során, akkor ehhez mindenekelőtt olvasói imaginációra, a memóriában anyagtalanul tárolt nyelvi-szemantikai kapacitások működésére van szükség. A könyv materialitása és a befogadás ezen immaterialitása azonban – az »üzenet jelentése« szempontjából – nem két eredendően különböző és összekötésre váró entitás. Az olvasásnak az írást percipiáló materiális tapasztalata eleve nem más mint a szöveg jelenvaló »értelme«. Valamint az értelmezés »immaterialitása« nem az »anyagtól« független fejlemény, hanem »magához a dologhoz« tartozik. Így valóban nem különíthetők el egymástól a befogadás materiális észleletei és az interpretáció anyagtalan működése, de éppen ezért az előbbi nem lehet sem alá-, sem fölérendeltje az utóbbinak, mint ahogy egymás önálló párhuzamainak sem tarthatók. Az »olvasás« nem lehet az »interpretáció« alternatívája. Az interpretációval szembeállított olvasásra vonatkoztatott anyagi jelző ekkor nem több paradox – önellentmondásos – fogalmakat teremtő fosztóképzőnél. Az anyagi közvetítés, éppen amennyiben közvetítés, nem pusztán »anyagi«. Az anyagi működés – éppen amennyiben működés – szintén nem.”

Eisemann György (1952) a magyar és európai romantika és modernség kutatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora. A Ráció Kiadó gondozásában megjelent önálló, illetve szerkesztett kötetei: Induló modernség – kezdődő avantgárd (2006), A későromantikus magyar líra (2010).