kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Steiner, Rudolf : Michael korszaka - Apokalipszis

  • leírás
  • további adatok
Amikor az emberek spirituális víziók révén megtalálják azt az utat, ami a fizikailag, érzékszervek útján észlelhető világ mögött rejtőzik, akkor megjelenik számukra a szellem világa. Abban a világban úgy érezzük, hogy a fizikai világ képei vezetnek bennünket, ezeket a spirituális képeket látjuk magunk előtt. Az emberiséget, fejlődése során egyfolytában segítették és vezették a spirituális világból származó ösztönzések. Azok számára, akik messze elláttak, ezek a hatások a spiritualitás fényében teljesen érthetőek voltak, és megmutatták, milyen irányba kell haladniuk. Ily módon tehát, amit a spirituális világban találunk, azt össze kell vetni a fizikai világ jelzéseivel; nem azokkal, amelyek csupán mutatnak egy irányt, vagy jelölik egy helynek a nevét, hanem azokkal az erőteljes (vagy legalábbis erőteljesnek tűnő) szavakkal megjelenített jelzőtáblákkal, amelyek képesek megváltoztatni az emberi gondolkodást, érzéseket, vágyakat. A spirituális jelzésekről beszélek. A spirituális világban viszont az ilyen irányokat minden korszakban figyelemreméltó módon közlik az emberekkel: mégpedig talányos, többféleképpen értelmezhető nyelven. Annak, hogy valaki képes legyen értelmezni az efféle talányt, megvan a maga módja. Ahhoz, hogy az ilyen többértelmű jelzések valódi sugallatot adjanak az életre vonatkozóan, az illetőnek össze kell gyűjtenie szinte minden benne rejlő tudásanyagot. Így aztán napjainkban, hiszen valamit az emberiség megkapott a jelenben és a közeli jövőben, láthatjuk az általam asztrális fénynek elnevezett sugallatot, és ezek a nyílt szavak sugallatot jelentenek majd az emberiség számára.
állapot:
kategória: Könyv > Ezotéria > Ezoterikus filozófia >
kiadó: Hermit, 2008
cikkszám / ISBN: 9789639654464
kötés: fűzve
oldalszám: 142
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Steiner, Rudolf : Dr. Rudolf Steiner előadásai János evangéliumáról Steiner, Rudolf : Dr. Rudolf Steiner előadásai János evangéliumáról

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : -- előadásai János evangéliumáról Steiner, Rudolf : -- előadásai János evangéliumáról

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : -- előadásai János evangéliumáról Steiner, Rudolf : -- előadásai János evangéliumáról

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Ritmusok a kozmoszban és az emberben Steiner, Rudolf : Ritmusok a kozmoszban és az emberben

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Az új Ízisz, az isteni Szófia keresése - (Karácsonyi előadások) Steiner, Rudolf : Az új Ízisz, az isteni Szófia keresése - (Karácsonyi előadások)

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Az Akasha krónikából Steiner, Rudolf : Az Akasha krónikából

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A Kelet a Nyugat fényében - Lucifer gyermekei és Krisztus testvérei Steiner, Rudolf : A Kelet a Nyugat fényében - Lucifer gyermekei és Krisztus testvérei

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Az ember és csillagai Steiner, Rudolf : Az ember és csillagai

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Az emberiség történelme és a kultúrnépek világszemléletei Steiner, Rudolf : Az emberiség történelme és a kultúrnépek világszemléletei

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Az imáról Steiner, Rudolf : Az imáról

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : Egészségről és betegségről - Az ember és a Föld élete - A fizikai test, az étertest, az asztráltest és az Én Steiner, Rudolf : Egészségről és betegségről - Az ember és a Föld élete - A fizikai test, az étertest, az asztráltest és az Én

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Okkult pecsétek Mágikus szimbólumok Steiner, Rudolf : Okkult pecsétek Mágikus szimbólumok

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : Élet a halál és az újraszületés között Steiner, Rudolf : Élet a halál és az újraszületés között

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Sors és szeretet Steiner, Rudolf : Sors és szeretet

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : Az emberi test szellemtudományos megközelítésben / A legkorábbi földkorszakok - 10 előadás Steiner, Rudolf : Az emberi test szellemtudományos megközelítésben / A legkorábbi földkorszakok - 10 előadás 1 500 Ft
Steiner, Rudolf : Az ember talánya. Az emberi történelem szellemi háttere.                                                                                                       Steiner, Rudolf : Az ember talánya. Az emberi történelem szellemi háttere.

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Ember és világ- A szellem működése a természetben. A méhek lényéről. Steiner, Rudolf : Ember és világ- A szellem működése a természetben. A méhek lényéről.

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Az Akasha kutatásból az Ötödik Evangélium Steiner, Rudolf : Az Akasha kutatásból az Ötödik Evangélium

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A szellemtudomány körvonalai Steiner, Rudolf : A szellemtudomány körvonalai

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Egyiptom mítoszai és misztériumai Steiner, Rudolf : Egyiptom mítoszai és misztériumai

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Hogyan jutunk a Magasabb Világok megismeréséhez? Steiner, Rudolf : Hogyan jutunk a Magasabb Világok megismeréséhez?

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A világ és az ember teremtése - A földi élet és a csillagok hatása Steiner, Rudolf : A világ és az ember teremtése - A földi élet és a csillagok hatása

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : A világtörténelem szellemi háttere Steiner, Rudolf : A világtörténelem szellemi háttere

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A világ és az ember - szellemi megismerésének alapelemei Steiner, Rudolf : A világ és az ember - szellemi megismerésének alapelemei

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Jézustól Krisztusig Steiner, Rudolf : Jézustól Krisztusig

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Nevelőművészet - A tanítás metodikája és a nevelés életfeltételei Steiner, Rudolf : Nevelőművészet - A tanítás metodikája és a nevelés életfeltételei

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A szabadság filozófiája - Egy modern világszemlélet alapelemei. Steiner, Rudolf : A szabadság filozófiája - Egy modern világszemlélet alapelemei.

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Bevezetés az antropozófiába Steiner, Rudolf : Bevezetés az antropozófiába

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Történelmi szimptomatológia Steiner, Rudolf : Történelmi szimptomatológia

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : A bibliai teremtéstörténet titkai Steiner, Rudolf : A bibliai teremtéstörténet titkai

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A János-evangélium Steiner, Rudolf : A János-evangélium

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A szabadság filozófiája Steiner, Rudolf : A szabadság filozófiája

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : A szellemvilág küszöbén Steiner, Rudolf : A szellemvilág küszöbén

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A szellemtudomány és a gyógyítás művészete. Az egészség titka Steiner, Rudolf : A szellemtudomány és a gyógyítás művészete. Az egészség titka

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A karma megnyilvánulásai Steiner, Rudolf : A karma megnyilvánulásai

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A karma megnyilvánulásai Steiner, Rudolf : A karma megnyilvánulásai

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : Az asztrológiáról - Az ember és az Univerzum Steiner, Rudolf : Az asztrológiáról - Az ember és az Univerzum

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : A szociális kérdés lényege Steiner, Rudolf : A szociális kérdés lényege

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Filozófia és antropozófia Steiner, Rudolf : Filozófia és antropozófia

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei Steiner, Rudolf : A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A kereszténység mint misztikus tény és az ókor misztériumai Steiner, Rudolf : A kereszténység mint misztikus tény és az ókor misztériumai

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A szociális élet kérdései Steiner, Rudolf : A szociális élet kérdései

előjegyezhető

Steiner, Rudolf  : Egyiptom mítoszai és misztériumai Steiner, Rudolf : Egyiptom mítoszai és misztériumai

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Az egyes népszellemek missziója Steiner, Rudolf : Az egyes népszellemek missziója

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A tudati lélek korának történelme. Történelmi szimptomatológia Steiner, Rudolf : A tudati lélek korának történelme. Történelmi szimptomatológia

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A földfejlődés szellemi-valós háttere Steiner, Rudolf : A földfejlődés szellemi-valós háttere

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A magasabb világok megismerésének útja Steiner, Rudolf : A magasabb világok megismerésének útja 1 600 Ft
Steiner, Rudolf : Meditációs könyv Steiner, Rudolf : Meditációs könyv

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : Egy út az ember önmegismeréséhez Steiner, Rudolf : Egy út az ember önmegismeréséhez

előjegyezhető

Steiner, Rudolf : A karma megnyilvánulásai Steiner, Rudolf : A karma megnyilvánulásai

előjegyezhető

Powered by Axio
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár