Fordította Áprily Lajos
Balogh Péter rajzaival
A nagy realista mesemondóként sem tagadja meg önmagát: mindvégig mértéktartó, logikus elbeszélő, színes állatfigurái – az ezopusi hagyományt követve – valójában népi alakok, észjárásuk s kalandjaik, erényeik és gyarlóságaik egyaránt a természetben élőemberről vallanak. A klasszikus hagyományt követi Tolsztoj abban is, hogy állatmeséi többnyire rövid példázatok: mély életismeretről tanúskodó megfogalmazásai egy-egy meglátásnak, igazságnak. A „kicsapongó” fantáziát visszautasítja, mégsem válik szárazzá, az érzékletesség mindig megóvja attól, hogy a „tanulságra” redukáljuk történeteit. Tanításának máig érvényes alaptétele az összetartozás, az egymásrautaltság: „tehet jót egy kisegér is”, a hangya is segíthet a galambnak; alighanem ez a „humanizmus” Tolsztoj állatmeséinek egyik legrokonszenvesebb vonása. A népi hősök közvetlenül is megszólalnak; a gyűjtemény nagy része „valódi történet” egyszerű emberekről, főként muzsikokról, de a válogatást számos lírai darab, novellisztikus állattörténet is kiegészíti (A kismadár; Filipok; A talált gyermek; Mi történt Bulkával Pjatyigorszban). Tolsztoj a népköltészetből is sokat merített, némelyik népi ihletésű meséje, mint például a Lipunyuska vagy a Három medve a kötet legszebb darabjai közé tartozik. A könyv meséit már a nagycsoportos óvodások is élvezhetik.