Szeghalmi Lőrincz : Levelek az árnyékvilágból

Furcsa események helyszíne lett Ung vármegye 1839-ben, amelyekről első kézből, egy orvos levelezéséből értesülhetünk. Szeghalmi Lőrinczet kollégái szokatlan kóresethez hívják egy fiatalasszonyhoz, akit borzalmas görcsök gyötörnek, ám ha beveszi a helyi varázsoló ember gyógyító porát, megkönnyebbül, ám igen furcsa módon: eleven varangyos békákat kezd szülni. Az esettel a tekintélyes szakmai lap, az Orvosi Tár is foglalkozik, Szeghalmi doktor pedig egyre inkább belebonyolódik a nyomozásba. Borzalmas gyilkosságok, megelevenedő halottak és bosszúálló szellemek között kell küzdenie az életben maradásért és a rejtély megoldásáért. Szerencséjére segítői is akadnak: a tanulatlan füves ember, aki a népi gyógymódok avatott ismerője, valamint a titokzatos és szép nemes hölgy, Endrődy Ilona, akibe az orvos beleszeret, és akit szintén halálos veszély fenyeget. A történetben immár kettejük boldogsága a tét.

Szeghalmi, a regény Én-elbeszélője és rezonőrje 1839/40-ben él; a könyv szerzője napjainkban él. Neve fel van tüntetve a könyvben, rá lehet lapozni. Erős felkészültsége, jelentős kortörténeti (kultúr-, nyelv- és orvostörténeti) ismeretei alapján úgy sejthető, hogy a szépirodalomban ugyan pályakezdő, de más téren van kutatói gyakorlata és tudományos szakmai tapasztalata. Ez (is) mutatkozik a biztos kézre valló írástechnikában, a cselekmény zökkenőmentes, hatékony előregördítésében és a háttértudásnak a cselekménybe való bevonásában. Azt hiszem, a szerző félrehúzódása nem tartozik a szokásos irodalmi misztifikációk közé; én inkább szerénységet látok benne.
A könyv értékei közé tartozik a nyelvi megmunkáltság. A szerző kiválóan ismeri és beszéli, vagyis beszélteti a nyelvújítás utáni, reformkori magyar nyelvet, Szeghalmi levelei remek pastiche-ok. Atmoszférateremtő nyelvi távolságról gondoskodnak a jó arányban adagolt jogi, közigazgatási és orvosi szakkifejezések is, melyek magyarázatát lapalji jegyzetben kapja az olvasó, így a nyelvi elbizonytalanítás ultrarövid fesztávú marad. Ez a nyelvezet ugyanakkor, noha nincs híján komikus elemeknek, mégis komolyan vehető, nem önmaga (vagy más létező szöveg) paródiáját adja. Talán túlzás volna stílusbravúrról beszélni, de kétségtelen, hogy a stílusérzék a szerző egyik erőssége.