Simon Axler számára mindennek vége: a nagy amerikai színész, nemzedékének kimagasló művésze hatvan-egynéhány évesen elveszti varázsát, tehetségét, magabiztosságát. Ráébred, hogy nagy szerepei – Falstaffja, Peer Gyntje, Ványa bácsija – mind "léggé váltak, puszta ritka léggé". Ha kimegy a színpadra, ostobának érzi magát, nem bízik többé játéka erejében, nem tud belebújni a figura bőrébe, és azt képzeli, kinevetik. Felesége elköltözött, közönsége elhagyta, ügynöke nem tudja rábeszélni, hogy visszatérjen a színpadra. A megmagyarázhatatlan és félelmetes kiüresedés megrázó leírásába robban bele a másik cselekményszál: a rendkívüli erotikus vágyé, amely olyan kockázatos és abnormális vigaszt nyújt az értelmét vesztett életért, hogy vigasztalódás és megnyugvás helyett a még sötétebb és megrendítőbb vég felé mutat. A végső éjszakába vezető hosszú úton, melyet utánozhatatlan intenzitással és bátorsággal fest le az író, szertefoszlik az élet minden produktuma: tehetség, szerelem, szexualitás, remény, életerő, hírnév. Az Akárki és a Szellem el moralitásról és halálról szóló sötét meditációi, majd a fiatalságot keserű iróniával visszaidéző Düh után Roth az öregedés rémületétől és a makacs élni vágyás gyönyörűségétől izzó új kisregényében ismét az élet nagy misztériumát mutatja fel. A kiégés Philip Roth harmincadik könyve.