Hans Belting német művészettörténész és teoretikus nevét Giovanni Bellini: Pieta című művének 1989-es hazai megjelenésekor ismerhette meg a művészetkedvelő nagyközönség. E mostani munkájában arra a nagyszabású feladatra vállalkozott, hogy a kép (imago) történetét kövesse nyomon a kezdetektől a mai értelemben vett – és az újkorban kialakult – művészet fogalmáig. ; A kép kezdetben pogány kultuszok tárgya volt, majd a késő antikvitásban vette használatba a kereszténység, a 11. századi Bizáncban pedig már filozófiai megalapozottságú esztétikával bírt. A szerző – aki bizantológusként kezdte pályáját – vizsgálataiban főként a nyugati és keleti középkorra összpontosította figyelmét, amikor is a szobor és ikon együtt határozta meg a kultuszkép megjelenési formáját. A Kelet és Nyugat közös képtörténete kb. 1200-ig tartott, ekkor a kép története Nyugaton új szakaszába lépett: az oltárképek és kegyképek megjelenésével létrejött az újkori művészetfogalom, a keleti ikonok pedig a reneszánszban nosztalgikus képmítoszok és legendák témájává váltak. A különböző történelmi korok képhasználata az eltérések mellett sokféle összefüggést is mutat. A szerző húsz fejezetben történeti, eszme- és építészettörténeti, teológiai, ikonográfiai és más szempontok alapján behatóan, részletekbe menően vizsgálja a témát. A könyv függelékében az elemzett képek, illetve ereklyék eredetére és használatára vonatkozó egykorú forrásszövegeket is közöl, jegyzetapparátusában pedig a témára vonatkozó legfrissebb szakirodalom adatait, illetve bibliográfiáját is megadja. Hely-, név- és tárgymutató segíti az eligazodást a kötetben, amely 305, többnyire fekete-fehér illusztrációt tartalmaz. Az 1990 óta külföldön több kiadást megért és jelentős szakmai visszhangot kiváltott mű – elsősorban művészettörténészek, irodalom és médiaszakos hallgatók, felsőfokú művészeti tanulmányokat folytatók és a művészettel elmélyülten foglalkozó nagyközönség érdeklődésére számíthat.