A „Kagur, a farkas” szerzője ezúttal két városi ifjút visz fel a havasra, hogy Csutora, az öreg fővadőr mellett, – aki a szünidőre elvállalja barátja fiának nevelőapai tisztét –, töltsék a nyarat. Ifjabb Kende, a regény egyik főhőse, mint a szerző mondja: „vidám felhő a derűs tavaszi égen, amikből még nem lehet tudni mi lesz: villámló erő, avagy csak ködös, szétfolyó pára, amit a gyenge szél is elsodor…” A fiúk horgásznak, vadászgatnak és ismerkednek a havas egész embert kívánó kemény életével. A két „fenegyerek” sokszor melléfog, csetlik-botlik, néha riadozik és fél is ebben a havasi környezetben, ahol – éppúgy, mint a városon –, minden a valóságra épül és nem az álmokra. A valóságra ami ott van az erdők mélyén, a vízmosások üregében, sűrűk takarásában, zúgó patakok partján, mert nem a képzelet szülte a csapdában prüszkölő hiúzt, és az őzeket puskázó vadorzót. Valóság itt a szépség, de a lesben álló veszély is az, amivel – ha úgy adódik –, szembe kell nézni. A fiúk végül megtanulják, hogy az erdő ugyan mindent ad – gyümölcsöt, gombát, pisztrángot –, de nem rakja eléjük. Azt meg kell szerezni. Küzdeni kell érte – és éppen ez a szép, ez az izgalmas. Az önállóságra nevelő élet, az egyszerű emberek példamutatása lefarag ifjainkról minden nagyzolást, hányavetiséget, és lassan a férfiak útja felé tereli őket, ahol a fiúk – amikor arra kerül a sor – becsülettel helyt is állnak. Ezenfelül az állatvilág hiteles megelevenítése, a természet festői leírása a hazai tájak szépségét idéző, egyetlen nagy vallomássá avatja az írást. A borító felső része szakadozott, hiányos.