kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Egressy Zoltán : Hold on

  • leírás
  • további adatok
"Gondolatkísérlet. Fantázia, talán vad, de egyszersmind egy lehetséges forgatókönyv is, amely remélhetőleg nem következik be. Harminc év nem olyan borzasztóan nagy idő, a tudomány fejlődési ütemének ismeretében semmiképpen. Valójában persze a jelenről szól a Hold on, már csak ezért sem szeretném, ha sci-finek címkéznék. Megpróbáltam eltávolodni térben és időben, arra gondoltam, ez biztosíthat valamiféle rálátást. A jövőtől általában szorongunk, a múltat pedig megszépítjük. Laád Szabolcs, a főhős 2050-ből meséli el, mi történt Magyarországon és Európában 2019 után. Úgy érzem, olyan mértékben abszurd, ami zajlik körülöttünk és velünk, hogy azon a valós jelenidőben már ironizálni is nehéz." - Egressy Zoltán

A 2040-es évekre az embernek sikerül kolonizálnia a Holdat, pár ezer kutató él rajta hatalmas üvegbúrák alatt. A magyar tudósok nem jutottak túl jó helyhez, mert a holdrajzi adottságoknál jobban érdekelte őket, hogy a Tehetség Tengere nevű kráter mellett telepedhessenek le.

Laád Szabolcs biokémikus sehova sem vezető kutatások és kapcsolatok között bolyongva éli az életét a Földön, amikor egy konferencián megpillantja és megszereti a gyönyörű Apáti Annát. Egy átitalozott éjszaka során csak annyit tud meg róla, mielőtt nyoma vész, hogy katasztrófaturista. Szabolcs mindenáron meg akarja találni: ha a tévé nagyszabású természeti csapásról számol be valahol a Földön, rögvest oda utazik. Ám hiába a kitartó nyomozás, Anna nem bukkan fel többé, így amikor egy nap egykori iskolatársa azzal az ajánlattal keresi meg Szabolcsot, hogy költözzön ő is a Holdra, habozás nélkül igent mond.

Egressy Zoltán új regényében a jövőbeli monarchikus Budapest, az összeomlott pisai ferde torony és az elárasztott Liverpool szatirikus díszletei között kalauzolja olvasóját egészen a Holdig, ahol főhőse kénytelen a saját és az emberiség jövőjét is érintő alapkérdésekkel szembesülni.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs magyar szépirodalom >
kategória: Könyv > Sci-fi >
kiadó: Jelenkor, 2019
cikkszám / ISBN: 9789636769215
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 352
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár