kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Molnár Tamás : Filozófusok istene

  • leírás
  • további adatok
Molnár Tamás, az Amerikában élő, de Magyarországon is rendszeresen publikáló és oktató, világszerte ismert filozófus e híres munkájában a következőket írja: „Isten volt és maradt a filozófia centrális problémája, nincs kozmológia és etika, jogtudomány és embertan anélkül, hogy e tekintetben állást ne foglalnánk.” „Lehetetlen, hogy érveim kifejtése során minden ellenfelemnek minden lépésben megfelelően válaszoljak; az már viszont lehetséges, hogy rámutassak közös előfeltevéseik gyökerére – ellenérveik további mozzanatai azután szintén tarthatatlannak bizonyulnak. Elemzéseimet azzal kezdtem, hogy az istenkérdés nemhogy elavult volna, filozófiai spekulációk minden korban rendszeresen felvetik, ha csak felszámolásnak szándékával is. Ezután megvizsgáltam, honnét ered az istenkérdés megszüntetésének e vágya, illetve a vele való szembefordulás. Úgy találtam, hogy e törekvés végső mozgatója a filozófia területén kívül helyezkedik el: az ember ontológiai átalakítására irányul, melyet tudásának különleges felfokozása kísér. Ezután már csak az volt a kérdés, hogyan vezethető vissza a filozófia vállalkozása a tapasztalatra, mindig szem előtt tartva ugyanakkor, hogy a tapasztalat körét sokkal tágabban és mélyebben kell értenünk, mint ahogyan számos, a tapasztalatot különben megbízható ismeretforrásnak tekintő gondolkodó teszi. Ha viszont a tapasztalatot megnyitjuk az ontológiai törekvések, a mítoszok igazsága, a misztikusok látomása előtt, felfedezhetjük: nincs ellentmondás abban, hogy az ember egyrészt korlátozott lény, másrészt megbízható adatokat keres a környező valóságot illetően. Ha azonban létében vagy tudásában a jelenleginél lényegében magasabb szintre akarna jutni, Istennel találja magát szembe. S ez már valóban a mérsékelt realizmus utolsó szava, s kezdete a bölcsességnek.”
állapot:
kategória: Könyv > Vallás > vallástörténet, teológia >
kategória: Könyv > Filozófia >
kiadó: Európa, 1996
cikkszám / ISBN: 9789630758802
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 317 p.
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Molnár Tamás : Liberális hegemónia Molnár Tamás : Liberális hegemónia

előjegyezhető

Molnár Tamás : A jobb és a bal - Tanulmányok Molnár Tamás : A jobb és a bal - Tanulmányok

előjegyezhető

Molnár Tamás  : Az ellenforradalom Molnár Tamás : Az ellenforradalom

előjegyezhető

Molnár Tamás : A pogány kísértés Molnár Tamás : A pogány kísértés

előjegyezhető

Molnár Tamás : Keresztény humanizmus Molnár Tamás : Keresztény humanizmus

előjegyezhető

Molnár Tamás : Az atlanti kultúra kibontakozása Molnár Tamás : Az atlanti kultúra kibontakozása

előjegyezhető

Molnár Tamás : Bennünk lakik-e az Isten? Molnár Tamás : Bennünk lakik-e az Isten?

előjegyezhető

Molnár Tamás : A gondolkodás archetípusai Molnár Tamás : A gondolkodás archetípusai

előjegyezhető

Molnár Tamás : Teisták és ateisták - A hitetlenség tipológiája Molnár Tamás : Teisták és ateisták - A hitetlenség tipológiája

előjegyezhető

Molnár Tamás : Én, Symmachus - Lélek és gép Molnár Tamás : Én, Symmachus - Lélek és gép

előjegyezhető

Molnár Tamás  : Igazság és történelem - Molnár Tamás gondolatainak gyűjteménye Molnár Tamás : Igazság és történelem - Molnár Tamás gondolatainak gyűjteménye

előjegyezhető

Molnár Tamás : Utópia - Örök eretnekség Molnár Tamás : Utópia - Örök eretnekség 2 000 Ft
Molnár Tamás  : Az értelmiség alkonya Molnár Tamás : Az értelmiség alkonya

előjegyezhető

Molnár Tamás : Az egyház - Évszázadok zarándoka Molnár Tamás : Az egyház - Évszázadok zarándoka

előjegyezhető

Molnár Tamás : A hatalom két arca: Politikum és szentség Molnár Tamás : A hatalom két arca: Politikum és szentség

előjegyezhető

Molnár Tamás : A modernség politikai elvei Molnár Tamás : A modernség politikai elvei

előjegyezhető

Molnár Tamás : Az ideális állam kritikája Molnár Tamás : Az ideális állam kritikája

előjegyezhető

Molnár Tamás : Megfeszítve. Beszélgetések a végső ítéletről Molnár Tamás : Megfeszítve. Beszélgetések a végső ítéletről

előjegyezhető

Molnár Tamás : Végítélet. Zuhanás az Apokalipszis felé Molnár Tamás : Végítélet. Zuhanás az Apokalipszis felé

előjegyezhető

Molnár Tamás : A liberális hegemónia Molnár Tamás : A liberális hegemónia

előjegyezhető

Molnár Tamás : Századvégi mérleg - Válogatott írások Molnár Tamás : Századvégi mérleg - Válogatott írások

előjegyezhető

Molnár Tamás : A modern-kór. Tünetek és ellenszerek - Öt beszélgetés Jean Renaud-val. Molnár Tamás : A modern-kór. Tünetek és ellenszerek - Öt beszélgetés Jean Renaud-val.

előjegyezhető

Molnár Tamás : Az autoritás és ellenségei Molnár Tamás : Az autoritás és ellenségei

előjegyezhető

Molnár Tamás : A modernség politikai elvei Molnár Tamás : A modernség politikai elvei

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár