Sorozat: Fekete István művei
Felsőfokú ​tanulmányai során Fekete István alapos mezőgazdasági képzésben részesült, miközben a széleskörű oktatás révén a gyermekkorától folyamatos gyarapodó természettudományi ismeretei is rendszereződtek és elmélyültek. A haláláig szenvedéllyel űzött vadászat és horgászat kiváló lehetőségeket biztosított a folyamatos tapasztalatszerzésre, és egyúttal korán tudatosította benne, hogy valójában egyetlen dolog érdekli igazán, mégpedig az erdők, mezők és vizek világa. Köteteket lehet összeállítani a természetírásaiból, amelyek közé – tágabb értelemben – a vadászírások éppen úgy odatartoznak, mint az ismeretterjesztő publicisztikák, a szakcikkek és elbeszéléseinek egy része. Gyakran a természet valamely jelensége áll e kisprózák középpontjában, rendszerint egy-egy állatfajhoz kötve. Övék a nézőpont, az ábrázolásmód szakszerűen részletező, a narratíva tónusát pedig a látvány és hangulat impressziói határozzák meg. Az effélék elsősorban „állatos elbeszélések”, mivel az állatok inkább szereplői, mintsem hősei a történeteknek. A klasszikusnak mondható állatelbeszélésekben (éppen úgy, mint az állatregényekben) viszont az író nevesíti, és szinte mindig címszereplővé teszi a szükségszerűen antropomorfizált állatfigurát. A cselekmény a példázatos szándéknak megfelelően bonyolódik, attól függően, hogy minek a kifejeződései a hősök. Fekete István varázsának titka, hogy – az elbeszéléseiben éppen úgy, mint a szakcikkekben és az ismeretterjesztő publicisztikákban – megszólítja a természetet, és az válaszol neki, ő pedig hihetően tolmácsolja a megtudottakat. Legújabb kötetünkben e téma és hangnem szerint is roppant változatos „társalgásból” kínálunk ízelítőt. A madarak, kutyák, macskák és egyéb melegvérű állatokat szerepeltető, különböző műfajú írásokat most is ciklusokba rendezve, az első megjelenések alapján közöljük.