Novellák, publicisztikai írások, esszék, nehezen kategorizálható prózai szövegek alkotják Németh Gábor 2017-es, legfrissebb kötetét.
A meglehetősen tág, megengedő prózakötet definíció azért indokolt, mert a három különböző ciklusra osztott szövegek műfajilag annyira különbözőek, olyan sokféle árnyalatot képviselnek, hogy ha nem lenne közöttük nagyon szoros gondolati kapcsolat, széttartónak érezhetnénk a koncepciót. Az első, A rész elemei állnak legközelebb a klasszikus értelemben vett novella műfajához, a kötet egésze szempontjából fontos, hogy ezek eseményei jórészt elhelyezhetőek valós történeti koordináták mentén. A második, B ciklus esszéisztikus szövegei között olvashatjuk a legpontosabb, legfelkavaróbb darabokat. Az itt összegyűjtött, elemzőbb írások társadalmi téttel bíró témákat vetnek fel, a problémák kifejtése pedig bizonyos esetekben irodalmi szempontból kifejezetten sikerült. A harmadik nagy egység (C) az első rész szövegeihez áll közelebb, melyektől az e művekben használt nyelv lírai vonásai különböztetik meg legszembetűnőbben.

A kötet egyik nagy erénye éppen abban rejlik, hogy a társadalmi környezet jelenségeinek megragadása, kritikus feltárása egyszerre teszi lehetővé az objektív megmutatást és az adott történés, gesztus, eljárás, előítélet/szokás belső ellentmondásának, abszurditásának hangsúlyozását. Mindezt olyan narratív és nyelvi eljárásokkal érve el, amelyek ellenállnak a didaktikusság, az ítélkezés, a dogmatizmus fenyegetésének.