Abaelardus : Etika

Sorozat: Religio könyvek.
Bevezető tanulmány: Kovács Gábor.
Ford.: Turgonyi Zoltán.

Az ún. szándéketika első kiforrott megfogalmazását valószínűleg Pierre Abélard (latinosan Petrus Abaelardus) Etika című kötetében (i.sz. 1140 körül) olvashatjuk. Abélard ui. világosan megkülönbözteti a bűnös vágy, a bűnös tett (bűntett vagy vétek) és a bűn fogalmát. A hét fő hiba egyike pl. a bujaság (a septem vitia capitalia kifejezést hét főbűnnek szokás mondani, jóllehet nem bűnről (peccatum) van szó, hanem kapitális hibáról (vitium)). A bujaság, ismeri el Abélard, a lélek hibája, és mint ilyen bűnre csábíthat. Ámde a lélek hibája önmagában még nem bűn; a bűnös vágy még nem maga a bűn. A természettől benne lakozó bujaság okán az ember pl. megkívánhatja felebarátja feleségét. Felebarátunk feleségét megkívánni persze bűnös vágy, mert a házasságtörés bűnös tett, de maga e vágy még nem bűn. Ha ui. a bűnös vágy már önmagában bűn lenne, akkor csak az lehetne bűntelen, akiben még bűnös vágyak sem ébrednek.

Abélardnál ugyanez vonatkozik a jótettekre is. Azaz, a jótett magából a jó szándékból fakad, a jótettben a jószándék a jó. Vagyis a tett önmagában nem jó, csak a szándék által. Ha valaki rossz szándékkal bűnre tör, de végül jót cselekszik, úgy bűnös, jóllehet tette jótett, illetve ha valaki jószándékkal jóra tör, de végül bűncselekményt követ el, úgy nem bűnös, még ha tette bűntett is. Abélard mindazonáltal tisztában van etikája nehézségével: a szándék ui. nem látszik, csakis a tett, így nehéz a tettek szándékáról dönteni, és így ítéletet hozni. Az evilági ítélkezés sok esetben a tettek alapján kényszerül ítélet mondani. Isten, az ember végső bírája viszont mindent lát, tehát az ember szándékait is. Így isten a szándék szerint ítéli meg az embert, és nem a tettek alapján.