A modern festészet egyik nagy alakjának, az orosz származású Chagallnak 1922-ben írt vallomása különös értékű. Egyszerre napló, amelyben élete első három évtizedének eseményei nyomon követhetők, nagy szeretettel rajzolt családi tablóval és környezetrajzzal, ahol szülővárosának, Vityebszk-nek zsidónegyede, házai és lakóinak rituális élete elevenedik meg – ugyanakkor festményeihez kulcsot adó önvallomás és politikai pamflet is. Chagall szegény orosz-zsidó családból származik, sok nyomorgás és megnemértés után lesz festő. Szubjektív és passzív művészete, amelynek nem volt közvetlen kapcsolata az 1917-es társadalmi forradalommal, hazájában kedvezőtlen fogadtatásra talált. A napló ezeknek az éveknek eseményeit és benyomásait rögzíti. Szülővárosában, egy Pen nevű festőnél kezdett tanulni, később a pétervári akadémiára iratkozott, 1910–1914 között, egy gazdag mecénás jóvoltából Párizsban kapcsolatba került kora híres festőivel, íróival. A Sturm 1914. évi berlini kiállításán bemutatott képeivel alapozza meg világhírét. Közvetlenül ezután visszatért szülővárosába és feleségül vette szerelmét és múzsáját, Bella Rozent. Az 1917-es forradalom után Lunacsarszkij megbízásából Vityebszk képzőművészeti népbiztosa lesz, kollegáival való ellentéte miatt azonban 1919-ben Moszkvába költözik. Az Állami Zsidó Színház falfestményeit, függönyeit festi meg, de rövidesen teljesen meghasonlik az általa akadémikusnak vélt új művészeti irányzatokkal és annak képviselőivel, ezért egy Moszkva környéki nevelőotthonban vállal állást. 1922-ben végleg visszatér Párizsba. Bár Chagall a külső eseményeket is szubjektíven, önmagára vonatkoztatva ábrázolja, naplója, ellentmondásaival együtt érdekes dokumentum, kiegészíti a kor tablóját.